Az aranyérem a Vasas célja

Sz. G.Sz. G.
2005.10.25. 01:52
Címkék
A TEVA-VasasPlaket férfi vízilabdacsapatának szakvezetői, játékosai és szponzorai a hétfői sajtótájékoztatón újra kinyilvánították: szép álmok megvalósítására készülnek, azaz nem akarják alább adni az elmúlt idényben elért sikereknél. Mi is történt a legutóbbi szezonban? Magyar Kupa-győzelemmel kezdődött, Euroliga-negyeddöntővel folytatódott és bajnoki ezüstéremmel végződött. A mérce tehát magas, de nem lehetetlen a léc újbóli átugrása, és még magasabbra tétele. A kupaserleget megint a piros-kék alakulat kaparintotta meg, a továbbiakról pedig óvatosan nyilatkozott Földi László vezetőedző: a bajnokságban az első négy közé kell kerülni, és jó jel, hogy ezúttal is főtáblára, azaz a 16 közé jutott együttese az Euroligában. Megemlítette, hogy a tavasszal elfogyott az erő a játékosokból, mire az erőltetett menet a bajnoki fináléhoz ért. Reméli, az új idényben több regenerálódásra lesz mód, de ez függ a rájátszás időpontjától, amely továbbra is kérdőjeles a júniusi, budapesti Világkupa miatt.

A csapatkapitány Steinmetz Barnabás örömmel újságolta, hogy a fiatalokat már nem kell pásztorként terelgetni, fegyelmezetten, tudatosan dolgoznak. Úgy vélte, öccse, Ádám tehermentesítésére remek megoldást találtak Zentai Tamás centerposztra igazolásával, és nagy erőssége lesz a csapatnak a három balkezes alkalmazása. Név szerint emlegette Nagy Viktort, aki kiváló teljesítménnyel rukkolt ki a Magyar Kupában, s főként az Euroligában. Ő messzebb ment, mint a tréner, és kijelentette, hogy ha a csapat folyamatosan tud úgy pólózni, mint a Barceloneta ellen az Euroligában, a Honvéd bajnoki címére is nagy veszélyt jelent.

A főszponzor TEVA képviseletében Patay Árpád szakosztályelnök szólt, és egyértelműsítette, hogy a Vasas pólósai hosszú távon számíthatnak a gyógyszercégre. Szerinte a vízilabda hungarikum, amelynek támogatásával a TEVA a hazai társadalmi kapcsolatait tudja bővíteni.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
13 perce

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
30 perce

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
32 perce

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
57 perce

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
59 perce

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
1 órája

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Magyar válogatott
1 órája

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
2 órája