A kutyakomédia záró felvonása

Arról, hogy pontosan mi is történt a Sportok Háza 401-es szobájának kulcsra zárt ajtaja mögött, vajmi keveset lehetett tudni – mostanáig, Csötönyi Sándor megszólalásáig. A 17 tagú grémium – Hegedüs Csaba külföldi vadászaton volt, ezért nem tudott részt venni a szavazáson, Aján pedig értelemszerűen nem voksolt a saját sorsáról – soraiból Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke most elhatározta, hogy "borít", vagy hogy stílszerűen, súlyemelő-terminológiával fogalmazzunk: "önt". Reményei szerint tiszta vizet a pohárba, annál is inkább, mert ő volt az egyik, aki nyilvános ülést javasolt, nem pedig – a rossz emlékű hagyományok szellemében – zártat.

– Miért gondolja, hogy ami a zárt ülésen elhangzott, a nyilvánosságra tartozik?
– Egyrészt megelégeltem, hogy percenként csörög a mobilom, és barátok, ismerősök meg szép számmal újságírók is arról faggatnak, mi történt valójában a pénteki MOB-elnökségi ülésen. Másrészt tényleg úgy érzem, mindenkinek joga van tudni az igazságot, hiszen a kiadott közleményből nem sok derült ki.

– Akkor ön tudja, mi történt Athénban?
– Meglehet, pontatlanul fogalmaztam: nem a doppingtitokról akarom lerántani a leplet, hanem csak arról, miként, milyen történések hatására vontuk meg a bizalmat Aján Tamástól.

– Ön például azzal a szándékkal ment-e be a Sportok Háza 401-es szobájába, hogy leváltsa Aján Tamást?
– Ugyan, dehogy. Azt hiszem, a többiek is mentesek voltak mindenféle előítélettől. Egyetlen vágy munkált bennem, a tisztánlátás vágya. De gyorsan kiderült, erre nincs semmi esély.

– Miért?
– Mert Aján Tamás másfél órás, parttalan monológba fogott, amelyből – egyebek között – azt tudtuk meg, hogy ő csak májusban értesült arról, hogy egyáltalán létezik "öntőgép". Amit pedig a nemzetközi és a magyar sajtó is úgy tálalt a Fazekas- és az Annus-ügy kapcsán, mint amit a súlyemelőktől vettek át a dobóatléták. No ezt már képtelen voltam szó nélkül elviselni, és megmondtam Ajánnak, nagyon nem szeretem, ha lebecsülnek, és hülyének néznek.

– Mire ő?
– Következett egy minden konkrétumot nélkülöző fejtegetés, hogy "valakik" az elnökségből sajtóhadjáratot indítottak ellene. Erre megint felugrottam, mint akit kígyó csípett meg. "Kik azok a valakik?! Légy szíves, nevezd meg őket, különben mindenki azt hiheti, hogy őrá gondolsz…"

– És? Megnevezte őket?
– Dehogy, megint kihátrált. Most már nem hagytam annyiban, azt mondtam, vagy jelölje meg név szerint az állítólagos kampányszervezőket, vagy köszönjön le a főtitkári posztról. Ekkor már többen csatlakoztak hozzám, emlékezetem szerint Konrád János és Kulcsár Győző is, azaz egyre jobban felforrósodott a hangulat. Én ekkor már elhatároztam, nem állok meg félúton. Megkérdeztem, miért nyilatkozta hónapokkal ezelőtt, hogy tudja, mi történt Athénban. Ha tudja, mondja el. Nos, nem tette meg, a bizonyíthatatlanságra hivatkozva. Eközben többen arról kezdtek beszélni, hogy inkább lemondanak az elnökségben viselt tisztségükről, de a nevüket nem adják egy ilyen konkrétumok nélküli kutyakomédiához. Ismét magamhoz ragadtam a kezdeményezést: "Ne ti mondjatok le, hanem Aján!" Lényeg az, hogy délután három óra tájban úgy döntöttünk, Aján menjen ki a teremből, mi pedig szavazunk arról, maradjon-e főtitkár. Gyárfás Tamás titkos szavazást javasolt, de én úgy gondoltam, mindenki vállalja a véleményét. Így nyílt szavazással született meg az egyhangú határozat.

– Miért haragudott meg Ajánra?
– Mert lebecsülte az elnökség tagjait azzal, hogy maszlagot akart beadni nekünk. Most is hangsúlyozom, nagyra tartom Aján sportdiplomáciai tevékenységét, de a bizalomvesztés olyan súlyos volt – és nem csak az én szememben –, hogy mennie kellett. ---- M ---- &