Azonnal a mély vízben

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2005.10.11. 03:02
Címkék
"Hogy izgulok-e? Nem jobban, mint máskor, ültem már néhány fontos meccsen a kispadon, annyi a különbség, hogy ezúttal a felnőttválogatott szakvezetőjeként teszem" – mondja Téglás Péter, akinek ebben a tisztségben a kedd délutáni, olaszok elleni Eb-selejtező lesz a bemutatkozása. A 31 esztendős szakvezető nem panaszkodhat, rögvest mély vízbe csöppen: csoportrangadóval kezd. A C jelű kvartettbe a mieink mellett a szlovákok, a belgák, no meg a már említett 2003-as Európa-bajnok olaszok nyertek besorolást. Csak megnyugtatásul: egy pillanatig sincs veszélyben a 2007-es Eb-szereplés, az előttünk álló másfél éves sorozat csupán arról hivatott dönteni, hogy a belgrádi kontinensbajnokságon milyen kiemelési helyet kapnak a résztvevők."Női válogatottunk számára Európában mindig csakis a győzelem lehet a cél, s nincs ez másként most sem – magyarázta Téglás. – Bár két, csaknem azonos játékerejű csapatról van szó, hiszem, hogy sikerrel vesszük ezt az akadályt."A csoportelsőség szempontjából fontos meccsen a jelenleg legmagasabb jegyzett magyar játékos, Tóth Krisztina is asztalhoz áll, mellette a Póta Georgina, Lovas Petra, Molnár Zita trióból kerül ki a másik két kezdőember. Természetesen a másik oldal is a legerősebb, a két évvel ezelőtt Eb-t nyerő csapatával áll ki az összecsapásra.A FŐSZEREPLŐK
Magyarország Olaszország
Celldömölk, 17 óra
Tóth Krisztina (22.) Tan Wenling-Monfardini (41.)
Póta Georgina (39.) Nicoletta Stefanova (51.)
Lovas Petra (97.) Laura Negrisoli (80.)
Molnár Zita (98.) Wang Yu (124.)
(Zárójelben a világranglista-helyezés)
Legfrissebb hírek

A 75. percig kellett várni az FTC egyenlítésére Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
4 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
11 perce

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
12 perce

Oldalról szurkolták ki a debreceni ultrák csapatuk győzelmét – galéria

Labdarúgó NB I
12 perce

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
27 perce

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
42 perce

Bajnokok Ligája: hetekre kidőlt a címvédő PSG portugál balhátvédje

Bajnokok Ligája
47 perce