A volt dunaújvárosiak verték meg a DAC-ot

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2005.10.10. 00:31
Címkék
Hatpontos meccs. De nem ám csak úgy& Ugyanis az UTE DAC a Borsodi Liga mellett az Interligába is beszámított. Motiváció tehát volt bőven, s ez meg is látszott a csapatokon.
Horváth András (balra) is Dunaújvárosból került Újpestre, és gólt ütött korábbi együttesének
Horváth András (balra) is Dunaújvárosból került Újpestre, és gólt ütött korábbi együttesének
Horváth András (balra) is Dunaújvárosból került Újpestre, és gólt ütött korábbi együttesének
Horváth András (balra) is Dunaújvárosból került Újpestre, és gólt ütött korábbi együttesének
Horváth András (balra) is Dunaújvárosból került Újpestre, és gólt ütött korábbi együttesének
Horváth András (balra) is Dunaújvárosból került Újpestre, és gólt ütött korábbi együttesének

A lilák már az első perctől kezdve nyomás alatt tartották a vendégek kapuját, akik gyaníthatóan a svéd hatásnak köszönhetően – a skandináv országból jött az edző és több légiós – sok korcsolyázással és rengeteg ütközéssel próbálták tompítani az újpestiek lelkesedését. Igen ám, de Árkovics játékvezető a kemény ütközések egy részét szabálytalannak ítélte, ezért az Acélbikák éppen harcosságuk miatt kerültek többször is létszámhátrányba, a hazaiak pedig voltak olyan jók, hogy az első harmadban ezekből kettőt gólra is váltsanak: az elsőnél Ladányi passza után – ez volt a válogatott csatár pályafutásának első pontja egykori csapata, a DAC ellen – Gallo bombázott kíméletlenül a hálóba, a másodikat pedig a két exdunaújvárosi, az ismét csak előkészítő Ladányi és a gólszerző Horváth hozta össze.

A második harmadban aztán az is kiderült, hogy az újvárosiaknál nemcsak az emberhátrányok kivédekezésével, hanem az emberelőnyök kihasználásával is gondok vannak, azaz a befejező etap előtt továbbra is két góllal vezetett az UTE. Aztán ez tovább gyarapodott, miután az időnként már a közönségnek is játszó vendéglátók Dubek révén emberhátrányból is betaláltak, s ha Ferjo nem véd ilyen jól, még ennél is nagyobb lehetett volna a különbség. Nem sokkal a lefújás előtt ugyan szépítettek a dunaújvárosiak, ám az idény első hatpontos meccsét meglehetős magabiztossággal nyerte meg az UTE.

UTE-DAC-INVITEL 3–1 (2–0, 0–0, 1–1)
Megyeri út, 1000 néző. V: Árkovics, Kincses, Bedő
UTE: BERNEI – Jurasko, HORVÁTH A. 1, DRAHOVSKY, MARCINEK, Ondov, Gallo 1, Szajbert K. (1), LADÁNYI (3), Gergely Cs., Dubek 1, Baróti, Tolnai, Hidasi, Szajbert P., Buzás, Sprencz, Hetler, Markó, Sabó, Gergely Zs. Edző: Ancsin János, Eduard Giblak
DAC: FERJO – Tokaji, Vargyas, Peterdi, VAS M., Schellin, Lencsés, Hegyi, Kron, Erdősi, Borsos, Hüffner, Szélig, Nilsson (1), Simensen, Magnusson 1, Horváth, Berta, Mekler, Papp, Benk. Edző: Björn Ferber
Kiállítások: 16+10 perc fegyelmi (Gergely Cs.), ill. 24+10 perc fegyelmi (Erdősi)
Borsodi Liga: Lokomotiva Nové Zámky (szlovák)–Ferencváros 3–1 (0–1, 0–0, 3–0)

Mestermérleg
Eduard Giblak: – Az döntött, hogy az előnyöket sokkal jobban kihasználtuk.
Björn Ferber: – Sajnos az első sorunk nem játszott igazán jól!
Legfrissebb hírek

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
1 perce

A 75. percig kellett várni az FTC egyenlítésére Kisvárdán

Labdarúgó NB I
5 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
7 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
14 perce

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
15 perce

Oldalról szurkolták ki a debreceni ultrák csapatuk győzelmét – galéria

Labdarúgó NB I
15 perce

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
30 perce

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
44 perce