Nyert helyzetből buktak

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2005.10.01. 07:48
Címkék
Amikor a nyolcvanas évek első felében egy bizonyos He Zhiwen nevű fiatalember már javában a kínai válogatottban ütötte a labdát, Jakab Jánost legfeljebb még csak tervezgették a szülei Magyarországon. Aztán eltelt húsz év, és a két, egészen más szálon futó sorsvonal találkozott: a két pingpongos BL-meccs keretében találkozott egymással a Szőnyi úton, a 42 esztendős He Zhiwen és a 19 éves Jakab János. A papírforma mindenképpen a jóval rutinosabb kínai-spanyol mellett szólt, ám a magyar férfi asztaliteniszsport jelenlegi első számú reménysége már nem először szerzett meglepetést: a sportág történetének első hazai BL-meccsén legyőzte He Zhiwent. Kell-e ennél jobb, doppingolóbb kezdés egy csapat számára?Hát persze, hogy nem. Varga Zoltán pontosan ott folytatta, ahol klubtársa abbahagyta. Parádés teljesítménnyel gyűrte le Gárdos Róbertet, aki éppen itt, a BVSC-teremben tanulta meg a sportág alapjait, s BVSC-játékosként lett 1993-ban serdülő Európa-bajnok, majd egy éles kanyar után, már mint osztrák állampolgár szerzett csapatban felnőtt Eb-ezüstöt. Most a gyökerekhez tért tehát vissza, ám ez a visszatérés nem volt túl sikeres.

Csak időlegesen, mert a nagy lehetőség kapujában megtorpant a vasutascsapat. Ezt követően előbb Lindner Ádám bukott el egy ötjátszmás meccset a vendégek harmadik helyre beírt kínai légiósa, Fan Kuo-lianggal szemben. Majd Jakab fejezhette volna be a partit, ám a végletekig kiélezett meccsen három lehetőség sem volt számára elég, hogy legyőzze Gárdos Róbertet, s Varga Zoltán is elszórt egy meccslabdát He Zhiwen ellenében. A rutinos vendégek természetesen ezt könyörtelenül kihasználták…

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, C-CSOPORT, 2. FORDULÓ

BVSC-Club Caja Granada (spanyol) 2:3
Jakab-He Zhiwen 3:2 (5, 9, -14, -5, 9), Varga-Gárdos 3:2 (9, -6, 5, -7, 9), Lindner-Fan Kuo-liang 2:3 (-6, 4, -5, 9, -3), Jakab-Gárdos 2:3 (7, -7, 10, -9, -11), Varga-He Zhiwen 2:3 (10, 8, -6, -12, -5)
Legfrissebb hírek

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
1 perce

A 75. percig kellett várni az FTC egyenlítésére Kisvárdán

Labdarúgó NB I
4 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
7 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
13 perce

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
14 perce

Oldalról szurkolták ki a debreceni ultrák csapatuk győzelmét – galéria

Labdarúgó NB I
15 perce

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
30 perce

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
44 perce