Mégis idegen volna a vizelet?

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2005.09.27. 01:48
Címkék
Gyurkovics Ferencet szaván fogták a közszolgálati televízió reggeli adásában. Ez már csak azért is kellemetlen, mert ő a mai napig azt hangoztatja, hogy ártatlan, hogy nem követett el doppinvétséget az olimpián. Szaván fogták, miután azt állította, hogy nem egyeztetett senkivel, így Komáromi Lajos MSSZ-elnökkel (amúgy klubja, a Tatai HAC elnöke) sem a hétfőre meghirdetett sajtótájékoztató ügyében. Ez lett volna az a fórum, amelyen Komáromival kiállva a nyilvánosság elé - állítólag - elmondja a tiszta igazságot, leleplezi az athéni doppingtitkot. Gyurkovics nem számolt azzal, hogy edzője, Varga László is bekapcsolódik - telefonon - a beszélgetésbe, és tanúsítja, hogy igenis történt egyeztetés, mégpedig hármasban.
Gyurkovics állította, őt azzal akarta egy magas beosztású sportvezető a nagy leleplezésre késztetni, hogy ha nem megy el a sajtótájékoztatóra, akkor a magyar súlyemelést törlik a színről, és ő se csodálkozzon, hogy legközelebb (is) pozitív lesz a doppingtesztje. Mint tudjuk, nem is rendezték meg a fórumot, mert - bár egyedül is elment volna - Komáromi Lajost megfenyegették.Komáromi egyébként csalódott Gyurkovicsban, aki "pénteken még megígérte, hogy ott lesz a sajtótájékoztatón, én pedig külön felhívtam rá a figyelmét, hogy ha nem jön, én akkor is beszélek. Ezek után kaptam a két fenyegető telefonhívást. Másodszor is ugyanaz a személy jelentkezett, azzal a kiegészítéssel, hogy Aján Tamásnak is mondjam meg, hogy majd megnézheti magát! Át is adtam az üzenetet. Mindent Gyurkovics miatt csináltam, erre belenevet az arcomba a képernyőn. Pedig csak segíteni akartunk neki, hogy legyen esélye Pekingben indulni.”Hogy milyen áron?Nos, Komáromi tagadta, hogy az IWF, illetve Aján Tamás elnök nyomására cselekedett volna."Az IWF felhívta a figyelmünket arra, hogy ha felfedjük, ami valójában történt, akkor van esélye a magyar súlyemelésnek. Köztem és maga között az a különbség, hogy én már tudom az igazságot. Amikor elnök lettem, előbb Gyurkovics, majd Imrő Dezső volt szövetségi kapitány is elmondta nekem.”Komáromi úgy tudja, idegen vizeletet adott le Gyurkovics (ennek beismerésére akarta rávenni) és Kecskés Zoltán (Kovács Zoltán nem pisilt Athénban), szerinte senki sem fenyegette meg Gyurkovicsot azzal, hogy pozitívvá teszik a legközelebbi mintáját, és biztos benne, hogy semmi köze Aján Tamásnak a magyarok, úgymond, lebuktatásához. Ha Komáromi jól tudja, akkor megdől Dolovai Tamás exelnök versenyzőket védő elmélete. A szombaton lemondó elnök állítja, Gyurkovics sokak előtt elvágta magát a hétfő reggeli tévészereplésével, ő maga pedig fel is bontotta az emelő szerződését. Más kérdés, hogy Gyurkovics úgy döntött, befejezi pályafutását.
Legfrissebb hírek

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
12 perce

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
37 perce

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
38 perce

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
40 perce

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
50 perce

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik