Német-rali: tovább tart a Citroën-uralom

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.08.27. 18:23
Címkék
A két Citroën tovább növelte előnyét a 2005-ös Német-ralin. A második nap után az összetettben harmadik a világbajnokság előző futamát megnyerő Marcus Grönholm, akit csapattársa, Markko Märtin követ. Märtin azért léphetett előre a negyedik helyre, mert az őt korábban megelőző Solbergnek és Gardemeisternek egyaránt komoly technikai problémával kellett megküzdenie. Nagy csata folyik Kresta és Galli közt az ötödik, illetve a hatodik helyért.
A címvédő Sebastien Loeb, ahogy összetettben, úgy egyelőre a Német-ralin is az élen áll
A címvédő Sebastien Loeb, ahogy összetettben, úgy egyelőre a Német-ralin is az élen áll
A címvédő Sebastien Loeb, ahogy összetettben, úgy egyelőre a Német-ralin is az élen áll
A címvédő Sebastien Loeb, ahogy összetettben, úgy egyelőre a Német-ralin is az élen áll
A címvédő Sebastien Loeb, ahogy összetettben, úgy egyelőre a Német-ralin is az élen áll
A címvédő Sebastien Loeb, ahogy összetettben, úgy egyelőre a Német-ralin is az élen áll

Az idei Német-rali második napja a tavalyi verseny rémálmával kezdődött, a Bosenberg nevű gyorsaságival. Ezúttal azonban a természet kegyeinek köszönhetően elmaradt a 2004-ben már-már özönvíz formájában lezúduló esővíz. A mai napon hűvös - 10 Celsius fok körüli -, ralizáshoz ideális idő fogadta a pilótákat.

Mindezek miatt egyetlen versenyzőnek sem kellett idegeskednie a mai napon, az első szakaszon azonban Francois Duval mégis rontott: körülbelül 20 másodperces hátránnyal végzett csapattársa, Loeb mögött, mert egy kanyar hiányzott a Duval - Smeets kettős itinerfüzetéből.

Szavazás

Ki lesz a 2005-ös rali-vb győztese?

A folytatásban két pontszerzőnek is komoly gondja akadt, előbb Petter Solberg sebváltója adta meg magát - ezzel a norvég fél percet veszített a nyolcadik szakaszon -, majd Toni Gardemeister autójának elektronikája ment tönkre, aminek következtében 20 percet pihenővel kellett töltenie versenyzés helyett. Solbergnek mellesleg ez a technikai probléma igen sokba került, ugyanis késett egy ellenőrző pontnál, így másfél perces büntetést róttak ki a 2003-as világbajnokra.

A kilencedik szakaszon Armin Schwarz - a visszavonulását a napokban bejelentő hazai kedvenc - feladni kényszerült a második napot, motorhiba miatt ugyanis nem tudta folytatni a versenyzést Fabia WRC-jével.

Mindeközben Sébastien Loeb az eddigi három szakaszt megnyerte, tovább folytatva a remek időeredmények begyűjtését. A francia sztárt csak a tizedik szakaszon tudták megfogni, akkor is csapattársának, Duvalnak sikerült mindez, aki megnyerte a napi negyedik gyorsaságit. Meglepetésre az ifjú Daniel Sola a harmadik lett ezen a szakaszon.

Az ezt követő három gyorsaságin már csak az volt a kérdés, hány szakaszt nyer majd Loeb és hányat Duval. Nos, kettejük párharcából Loeb jött ki jobban, aki két nap alatt 13 szakaszból 10-et nyert meg.

A második napot követ?en továbbra is élen a két Citroën, őket a már csak biztonságra autózó Grönholm követi. Negyedik Märtin, aki Solberg és Gardemeister gondjának hála előrelépett. Az ötödik illetve a hatodik pozícióért nagy csata folyik a cseh Kresta és az ifjú Galli közt.
Német-rali: állás két nap (13 szakasz) után - élcsoport:
1.Sébastien Loeb (francia)Citroën Xsara WRC2:34:44,3 óra
2.Francois Duval (belga)Citroën Xsara WRC+ 27,9 másodperc
3.Marcus Grönholm (finn)Peugeot 307 WRC+ 1:47,7 perc
4.Markko Märtin (észt)Peugeot 307 WRC+ 3:44,8 perc
5.Roman Kresta (spanyol)Ford Focus WRC+ 4:55,4 perc
6.Gigi Galli (olasz)Mitsubishi Lancer WRC+ 4:57,8 perc
---- A ---- A
Legfrissebb hírek

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
14 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
29 perce

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
31 perce

Hosszabbítás után nyert a New York és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
31 perce

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
1 órája

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
1 órája

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
1 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik