

A 22 esztendős hátvéd igen jó benyomást tett Huub Stevensre, a holland gárda szakvezetőjére, aki az MTK egyik mérkőzésén is megtekintette kiszemeltjét. A Bodnár László és Bodor Boldizsár személyében két magyar játékost már foglalkoztató klub vezetését azonban még nem győzte meg a válogatott játékos.
"Ha én is akartam volna, Roland már a mi játékosunk lenne, de még nem tudom, megkötjük-e az üzletet" - mondta Arnold Hendriks, a klub technikai igazgatója egy holland lapnak.
Fülöp Ferenc klubigazgató ugyanakkor az MTK honlapjának kérdésére elmondta, hogy jó úton haladnak a tárgyalások Juhász sorsát illetően, így a napokban, augusztus 30-ig eldőlhet, hol folytatja pályafutását a védő.
Ezzel persze nem mondott nagyot a sportvezető, hiszen másnap van az átigazolási határidő Európában. Juhászt a hírek szerint mindenesetre a Roda mellett a Wigan és az FC Bruges is kinézte magának.
Az NSO ajánlja:
FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Félidei értékelés a bajnokságról
Adatbank: MTK Budapest
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







