Lovassport: címvédőként utazik a csapat Aachenbe

2005.08.24. 22:32
Címkék
Az aacheni verseny fogalom a négyesfogat-hajtók körében. Éppen ezért volt óriási szó, hogy tavaly a csapatversenyben a magyar trió - Lázár Zoltán, Dobrovitz József és Kecskeméti László - szerezte meg az aranyérmet.Idén tehát címvédőként érkezik a magyar együttes Aachenbe, a pénteken kezdődő háromnapos versenyre, igaz, időközben változott az összeállítás, mivel a szezon közepén Kecskeméti fogatát Váczi István vette át. Ám a cél ugyanaz maradt: érmet, ha lehet, aranyat szerezni. Ráadásul a verseny a jövő évi Lovas Világjátékok miatt különösen felértékelődik, hiszen annak is Aachen ad majd otthont.
Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
44 perce

Közel került a bronzéremhez a Kazincbarcika a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
57 perce

BL: PSG–Bayern München elődöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
1 órája

Hátrányban a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
2 órája

Jégkorong-vb: keretszűkítés után 31 játékos maradt a magyar válogatottban

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik