Ronaldo harmincöt gólt ígér

2005.08.13. 12:51
Címkék
A Real Madrid brazil csatára Ronaldo (képünkön) harmincöt gólt ígért klub szinten az elkövetkező idényre. A világ legjobb futballistájának három alkalommal is megválasztott játékostól nem állnak távol a hangzatos kijelentések, hiszen az elmúlt két évad előtt is hallhattunk tőle hasonlót.

Azonban a beteljesítéssel eddig meggyűlt a problémája, mivel tavalyelőtt harmincegyszer, tavaly pedig “csak" huszonnégyszer zörgette meg az ellenfelek hálóját, viszont ezen találatok száma egyszer sem érte el az előre betervezettet.

A Fenomén becenévre hallgató játékos véleménye szerint a mostani célkitűzését sem lesz egyszerű teljesíteni, de nagyon motiváltnak érzi magát az elmúlt évek sikertelensége miatt.

A leggólgazdagabb szezonjában 1996-97-ben negyvenötször volt eredményes, viszont azoknak a találatoknak még a Barcelona szimpatizánsok örülhettek.

A kétszeres világbajnok Ronaldo-nak a következő bajnokságban sem lesz egyszerű megközelíteni ezt a teljesítményét, ha azt nézzük, hogy a blanco-k a nyáron Julio Baptista-t és Robinho-t is azért szerződtették, hogy gólokat rúgjanak.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
1 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
2 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
2 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
2 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik