Wakeboard: ászok a magyaroknál

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
2005.08.02. 22:33
Címkék
Nagy sportdiplomáciai sikernek számít, hogy az Egyesült Államok elől sikerült hazánknak megszereznie a 3. kábelpályás wakeboard világbajnokság rendezési jogát. Augusztus 5. és 7. között a Dunaharaszti Univerzum Camping ad otthont a megméretésnek, amelyre eddig 20 nemzet mintegy 150 versenyzője adta le nevezését, köztük 27 magyar vízideszkázóval.
Az első, 2001-es duisburgi, majd a 2003-as brisbane-i világbajnokságon Horváth Kinga egyaránt negyedik helyet szerzett, így érthető, hogy a kétszeres Európa-kupa-győztes klasszis hazai közönség előtt a dobogós pozíciót tűzte ki céljául. Természetesen rajta kívül több éremesélyes honfitársunk is vízre száll, köztük a duisburgi világjátékokon döntős Szűcs József is. A világbajnokság pénteken a kvalifikációkkal kezdődik, szombaton a középdöntőkre kerül sor, majd vasárnap délután tekintheti meg a közönség a látványos ugrásokban is gazdag döntőket. A wakeboard magyarországi fejlődését jellemzi, hogy jelenleg nyolc kábelpálya üzemel, amelyeken már megjelent a nemzetközi eseményeken is nagy sikereket elérő versenyzőréteg. Az említetteken kívül Kaposi Dóra, Ékes Csaba, Bakró Balázs és Tokay Máté pályázik eséllyel a dobogós helyekre.
Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
23 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
27 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
39 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
48 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
48 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
51 perce