Az MU-nak áll a zászló

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2005.08.01. 22:44
Címkék
Hiába mondta egykor Michael Owen, hogy a Manchester United az az angol csapat, amelyikben semmiképp sem szeretne játszani, előfordulhat, hogy mégis ott fog kikötni. Az efféle fogadalmakat egyébként sem érdemes túl komolyan venni, de ezúttal kialakulhat olyan helyzet, amelyben a Real Madrid futballistájának egyszerűen nem lesz más választása, hacsak nem akarja kockára tenni a világbajnoki részvételét.
A távozásáról egész nyáron előszeretettel pletykáltak a spanyol és az angol lapok is, arra a kétségtelen tényre alapozva a spekulációkat, hogy Owen szinte végig kispadozott az előző szezonban. Most, hogy a Real megvette Robinhót és Júlio Baptistát - vagyis egy befejező csatárt és egy gólerős támadó középpályást -, különösebb borúlátás nélkül arra a következtetésre juthat, hogy az előttünk álló idényben még kevesebb lehetőséget kap.

Ha valóban úgy dönt, hogy máshol folytatja, elsősorban Angliából számíthat kérőkre. Eddig a Newcastle-ról, az Arsenalról, a Liverpoolról és a Manchesterről lehetett hallani, de a névsor mára egyetlen lehetséges klubra szűkült. A Newcastle nem valószínű, hogy megengedhetné magának az első számú angol támadó megvásárlását, ráadásul BL-szereplést sem tudna garantálni neki. Előző egyesülete, a Liverpool szakvezetője épp a minap jelentette ki, neki nem kell Owen, sokkal inkább egy jó középső védőt szeretne. S végül az Arsenalt irányító Arséne Wenger is megerősítette, egészen más tervei vannak az átigazolási piacon (feltesszük, a Juventushoz távozó Patrick Vieira pótlására gondolt).

Könnyen lehet, hogy Michael Owen egy évad után elhagyja a Real Madridot, és hazatér Angliába
Könnyen lehet, hogy Michael Owen egy évad után elhagyja a Real Madridot, és hazatér Angliába
Könnyen lehet, hogy Michael Owen egy évad után elhagyja a Real Madridot, és hazatér Angliába
Marad tehát az MU, amelynek elegendő pénze is van a célra. Owen kvalitásaihoz képest egyébként nem kellene túl mélyen benyúlni a kaszszába: úgy hírlik, a madridiak 11 millió fontért elengednék. "A Glazer család egyértelművé tette, lesz pénz az elérhető klasszis labdarúgókra, és az idén még bőven van miből erősítenünk. Ha tehát Sir Alex úgy gondolja, valakire szüksége van, akkor megvannak a forrásaink ahhoz, hogy szerződtessük az illetőt" - mondta David Gill, a Manchester United igazgatója.

Egyelőre nem tudni, mit gondol Sir Alex Ferguson. Annyi bizonyos, hogy négy gólvágó - Ruud van Nistelrooy, Wayne Rooney, Louis Saha, Alan Smith - van jelenleg a keze alatt, ami kicsit soknak tűnik, bár a legvadabb elképzelések szerint Smith alkalmas lehet védekező középpályást is alakítani, mondjuk a lassan kiöregedő Roy Keane helyén. Nem elhanyagolható szempont, hogy egy esetleges Owen, Rooney kettős képében az Old Traffordon játszana az angol válogatott csatársora, azzal együtt, hogy a magunk részéről nem tudjuk elképzelni Van Nistelrooyt a cserék között.

De vissza a földre - a végső kérdés természetesen az, vajon az érintett hajlandó volna-e elhagyni a királyi klubot a "vörös ördögök" kedvéért. Mivel a szövetségi kapitány, Sven-Göran Eriksson még Rooneyn kívül is legalább két, esetleg három feltörekvő Owen-vetélytárssal számolhat (Peter Crouch, James Beattie, Shaun Wright-Phillips), ezért emberünk helye egy évvel a németországi világbajnokság előtt korántsem biztos a válogatottban. Hogy az legyen, állandó játéklehetőséghez kell jutnia, márpedig a Bernabéuban nem valószínű, hogy megkapja.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
1 perce

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
24 perce

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
44 perce

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
55 perce

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
1 órája

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
1 órája

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
1 órája

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
1 órája