Dobrovitz a hatodik helyen

2005.07.29. 23:31
Címkék
Noha négyesfogat-hajtóink közül előzetesen csak a csapatvilágbajnok Dobrovitz József indult volna Beekbergenben, végül az egyéni vb-ezüstérmes Lázár Zoltán is rajthoz állt a rangos nemzetközi mezőnyben.A nyitó napon a díjhajtáson estek túl a királykategória résztvevői - akik között, a németeket leszámítva, szinte minden nagy fogathajtó- nemzet képviseltette magát -, s az élre a holland világbajnok Ijsbrand Chardon került, méghozzá elég egyértelmű pontozással, hiszen öt bíróból négy tette az első, s csupán egy a második helyre.A belga Gert Schrijvers ezüstös pozíciója sem volt kérdéses - már ami az ítészek véleményét illeti -, ám ez volt az utolsó egyhangú döntés. Dobrovitzot például volt, aki a negyedik, s olyan is, aki a 11. helyre tette, de még nála is szélsőségesebb volt a fiatalabb Lázár fiú megítélése, akinél a harmadiktól a tizenhetedikig terjedt a skála.Szerencsére a mai maraton- és a holnapi akadályhajtás már nem ennyire szubjektív megítélésű szám…Nemzetközi fogathajtóverseny, Beekbergen
Díjhajtás. Négyes fogatok (30 induló): 1. Ijsbrand Chardon (holland) 46.98 hibapont, 2. Schrijvers (belga) 49.92, 3. Ulrich (svájci) 52.86, …6. Dobrovitz József (magyar) 55.30, …10. Lázár Zoltán (magyar) 57.98
Legfrissebb hírek

A kick-box három szakága is ott lesz az Európa Játékokon

Egyéb egyéni
1 perce

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
20 perce

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
29 perce

Sakk: 16 magyar fiatallal kezdődik az ifjúsági csapat Eb

Utánpótlássport
55 perce

Videó: Lyles „kirobbant” a rajtgépből – a világ idei legjobbjával nyerte a 100 métert

Atlétika
1 órája

Vívó-vb: Dósa Dániel biztosan érmes Hongkongban!

Egyéb egyéni
1 órája

Sennától, Schumachertől és más legendáktól tanult Allan McNish

F1
1 órája

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
1 órája