Cruz Azul: baljós árnyak

2005.07.29. 23:17
Címkék
Ahogy a franciák, úgy a mexikóiak is ezen a víkenden indítják az idényt, nem éppen pozitív hírekkel körítve. Az élre kívánkozik, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség majd félmillió eurónyi büntetést osztott ki a mexikói szövetségnek, a Konföderációs Kupán produkált doppingesetek miatt. Akkor Aaron Galindo és Salvador Carmona akadt fenn a szűrőn - ki is tették őket a keretből. Igaz, elsőre azt mondta a vezérkar, hogy ennek a döntésnek magatartásbeli probléma az oka, később derült csak ki az igazság& A dorgálásból egyébként jutott másoknak is: például a szövetségi elnököt is megrövidítették néhány ezer euróval.
A két jómadár mellesleg nemcsak hogy a válogatottban nem szerepelhet egy évig, hanem klubcsapatában sem, ami a Cruz Azulnak méretes érvágás. De mindez meglepő módon még nem is a legnagyobb probléma arrafelé, az edzőt, Rubén Omar Romanót ugyanis elrabolták. Július 19-én, Mexikóvárosban tréningezett a csapat, majd az edzés után állig felfegyverzett emberek jelentek meg, s vitték magukkal a trénert.Kapcsolat azóta sincs vele, a hozzátartozók, kollégák, játékosok is csak remélik, hogy minden rendben van. A Cruz híveinek egyetlen jó hírünk van: spanyol légiósévei után hazatért Gerrardo Torrado.Az América felkészülése nem volt ilyen zaklatott, a bajnokcsapatnál ráérnek azzal foglalkozni, hogy az új igazolás, Irenio Soares előző csapata, a Tigres ellen debütál az Azték-stadionban.A legutóbbit megelőző két bajnokságot egyhuzamban begyűjtő UNAM legutóbb inkább csak az extra önbizalommal megáldott mestere, Hugo Sánchez révén került a címlapokra, így most jóval szerényebben készül. Ettől függetlenül azért vélhetően számolni kell majd a "pumákkal", de ugyanez igaz a Guadalajarára is, amely szintén nem sziporkázott a közelmúltban.A bajnoki szisztéma a következő: a 18 csapat - három csoportba osztva - egy kört játszik első nekifutásra. A szextettekből jut majd tovább automatikusan az első kettő, plusz még a két legjobb harmadik. Innentől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a csata.A mexikói bajnokság 2005-2006-os idényének csapatai: América (bajnok), Atlante, Atlas, Cruz Azul, Dorados, Guadalajara, Jaguares, Monarcas, Monterrey, Necaxa, Pachuca, San Luis, Santos, Tigres, Toluca, UAG, UNAM, Veracruz
Legfrissebb hírek

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
9 perce

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
27 perce

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
37 perce

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
50 perce

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
1 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
2 órája

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája