Bundesliga: Jansen bírót felmentették

2005.07.29. 19:11
Címkék
Jürgen Jansen (képünkön) német élvonalbeli futballbírót felmentették azon vádak alól, hogy mérkőzéseket manipulált volna.

Az élvonalbeli játékvezetők korelnöke, a 45 éves esseni sípmester ellen az volt a vád, hogy a Kaiserslautern-Freiburg mérkőzést úgy vezette, ahogy az bizonyos körök érdeke volt.

Jansen ellen egyébként a Bundesliga-botrányban főbűnösként érintett Robert Hoyzer tett vallomást, akit korábban örökre eltiltottak.

A korábban szintén felfüggesztett Torsten Koop is vezethet már ősztől, a lüttenmarki sportember ellen az volt a vád, hogy nem jelentette a szövetségnek, hogy Hoyzer megpróbálta őt megkörnyékezni. Koop egyébként az előző szezonban mindössze egy másodosztályú mérkőzést vezetett, annak hetedik percében azonban súlyosan megsérült.
Legfrissebb hírek

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
13 perce

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
31 perce

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
41 perce

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
54 perce

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
1 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
2 órája

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája