Peterhansel sikere

2005.07.23. 00:28
Címkék
Stéphane Peterhansel semmit sem bíz a véletlenre: noha a pénteki 4.5 kilométeres prológ a végeredmény szempontjából még szinte semmit sem számított, a Dakar-ralit motorral hatszor, autóval kétszer megnyerő francia pilóta azért megnyerte. A spanyol Európa-kupa-viadalon rajta kívül még két gyári Mitsubishi-pilóta rajtolt, de ami fontosabb: túl van a közönségcsalogató körversenyen a Szalay Balázs, Noszály Sándor kettős is. A pálya talaja puha és poros volt, ami nem könnyítette meg a gumiválasztást a pilóták számára, a Szalay, Noszály kettős például nem a megfelelőt választotta, így rengeteget csúszkált.
,,Szerencsére fújt a szél, úgyhogy legalább látni lehetett - mondta Szalay. - Különösebb kalandunk nem volt, azt leszámítva, hogy az egyik kanyarba túl gyorsan érkeztünk, és a túlcsúszással elveszítettünk néhány másodpercet. Az Opel Frontera jól bírta a kiképzést, bár az új fejlesztésű váltóról egyelőre nem tudok sokat mondani."A másik magyar résztvevő, a szintén a Dakar-ralira készülő Flex Team a kamionosok mezőnyében az ötödik helyen végzett a hat induló közül, de a hátránya egyáltalán nem nagy, ami pozitív, hiszen a kis csapatnak ez az első nemzetközi viadala.Baja Aragón, Ek-futam, Spanyolország
Prológ. Autósok: 1. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 4:36.2, 2. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 5.5 mp h., 3. Blazquez, Salvador (spanyol, Nissan Pick-Up) 8.9 mp h., …16. Szalay, Noszály (magyar, Opel Frontera) 42.4 mp h. Kamionosok: 1. Selga, Torra (spanyol, Iveco) 6:19.3, …5. Szobi, Jobbágy, Éder (magyar, MAN) 22.2 mp h.
Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek

Egyéb egyéni
8 perce

Az argentín pályaedző személyesen akar bocsánatot kérni Dani Olmótól

Foci vb 2026
25 perce

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
45 perce

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
45 perce

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
1 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
1 órája