Olasz diadal született a 19. szakaszon

Vágólapra másolva!
2005.07.22. 22:38
Címkék
A 19. szakasz sem hozott változást az összetettben. Lance Armstrong őrzi 2:46 perces előnyét Ivan Bassóval szemben, a zöld trikóért folyó harcban pénteken fegyverszünetet kötött az első három helyezett csapata, míg a legjobb hegyi menőnek járó pöttyös trikót gyakorlatilag már nem lehet levenni a dán Mickael Rasmussenről. A rabobankos fölényesen vezet a második helyre az elmúlt napokban feljövő Pereiro Sio előtt. A pénteki nap egyetlen érdemleges eseménye az volt, hogy a korábban az összetettben harmadik helyen álló Christophe Moreau az utolsó kaptatókon összeszedte magát, és a hegyi pontversenyben feljött a harmadik helyre, igaz, Armstronggal azonos pontszámmal. A szakaszt egy hosszabb szökés után az olasz Giuseppe Guerini nyerte meg.
Giuseppe Guerini (képünkön) eddig csak 1999-ben, Lance Armstrong elsô gyôzelme idején örülhetett szakaszgyôzelemnek a Tour de France-on
Giuseppe Guerini (képünkön) eddig csak 1999-ben, Lance Armstrong elsô gyôzelme idején örülhetett szakaszgyôzelemnek a Tour de France-on
Giuseppe Guerini (képünkön) eddig csak 1999-ben, Lance Armstrong elsô gyôzelme idején örülhetett szakaszgyôzelemnek a Tour de France-on
Giuseppe Guerini (képünkön) eddig csak 1999-ben, Lance Armstrong elsô gyôzelme idején örülhetett szakaszgyôzelemnek a Tour de France-on
Giuseppe Guerini (képünkön) eddig csak 1999-ben, Lance Armstrong elsô gyôzelme idején örülhetett szakaszgyôzelemnek a Tour de France-on
Giuseppe Guerini (képünkön) eddig csak 1999-ben, Lance Armstrong elsô gyôzelme idején örülhetett szakaszgyôzelemnek a Tour de France-on

A Discovery Channel úgy döntött, hogy hegyek ide, vagy oda, ők bizony keményen nyomják a 19. szakasz elejét is. Az Issoire-ból induló 153.5 kilométeres etap első 40 kilométere szinte folyamatos hegymenetet jelentett. Ennek ellenére a karaván átlagsebessége 40.7 kilométer volt az első órában. Vagyis Armstrongék a vetély- társak folyamatos fárasztásán dolgoztak. Holott naivan azt gondolnánk, hogy a szombati időfutam előtt nem árt a hetedik sikere küszöbén álló amerikainak némi szusszanás. Illetve mégis, de nem a szakasz legelején. Ott még keményen kellett menni.

Hanem ezt követően négy szökevényt elengedtek. A phonakos Pereiro Sio, a Liquigas menője, Franco Pellizotti, a T-Mobile-ban versenyző Giuseppe Guerini és a Francais Des Jeux kerekese, Sandy Casar volt szökésben. Közülük ketten nyertek már Tour-szakaszt.

Változások a programban

Technikai ok miatt programváltoztatásra kényszerült a legnagyobb hazai kerékpáros-körverseny, a Tour de Hongrie szervezôbizottsága: a negyedik szakasz befutójának helyszíne Tiszaújváros helyett Mezôkövesd lesz, míg másnap a tervezettnél rövidebb, 93 kilométeres királyetap mellett hegyi idôfutamot is rendeznek Kékestetôn. A viadal távja így 880 kilométerrôl 700-ra csökken.

A módosításokra azután került sor, hogy a kötelezôen megszabott rendkívül magas pénzdíjazás miatt a szervezôbizottság kénytelen volt lemondani a 2.2-es besorolásról. A sportág nemzetközi szövetsége (UCI) az idén a korábbitól eltérô rendszert alkalmaz, ezáltal nyílt lehetôség arra, hogy története során elôször ranglistapontokért versenyezhessenek a Tour de Hongrie résztvevôi. Csakhogy az automatikus besorolás igen magas költségekkel jár, errôl viszont – a szervezôk közlése szerint – az UCI nem tájékoztatta ôket idejében.
Az olasz Guerini még 1999-ben, Pereiro Sio pedig az idén. A spanyol ráadásul a pöttyös trikóért zajló versenyben is az igen előkelő, második helyen állt, így az elmenésben szorgalmasan gyűjtögette a pontokat. Persze Mickael Rasmussennek nem volt félnivalója, előnye bőven elég volt ahhoz, hogy megtartsa fórját az utolsó hegyes szakaszon.

A hosszú lejtő végén felállított célban már az olasz Guerini örülhetett. Volt is miért, hiszen hatalmas hajrát kivágva szerezte meg az elsőséget Casar és Pellizotti előtt. Amint várható volt, az öszszetett élmezőnye a főmezőnnyel együtt gurult át a célvonalon, így Lance Armstrong továbbra is fölényesen vezet.

Ha valaki egy kicsit is közelebb lenne hozzá az összetettben, minden bizonnyal érdekesebb lenne a szombati időfutam. Így csak az a kérdés, hogy nyer-e szakaszt a két nap múlva visszavonuló amerikai, vagy (egyéni) etapsiker nélkül fejezi be egyébként példátlanul sikeres pályafutását.

És persze nekünk, magyaroknak Bodrogi Lászlóért érdemes szorítanunk. Időfutam-specialistánk talán kirukkol valami szép eredménnyel a végén…

92. Tour de France
19. szakasz, Issoire-Le-Puy-en-Velay (153.5 km)
1. Giuseppe Guerini (olasz, T-Mobile) 3:33:04,
2. Casar (francia, Francais Des Jeux) 10 mp h.,
3. Pellizotti (olasz, Liquigas) a. i.,
4. Pereiro Sio (spanyol, Phonak) 12 mp h.,
5. Commesso (olasz, Lampre) 2:43 p h.,
6. Arvesen (norvég, CSC) 2:48 p h.,
…28. Basso (olasz, CSC) 4:31 p h.,
…34. Rasmussen (dán, Rabobank) a. i.,
…47. Bodrogi László (magyar, Crédit Agricole) a. i.,
…56. Armstrong (amerikai, Discovery Channel) a. i.

Az összetettben:
1. (sárga trikóban) Lance Armstrong 81:22:19,
2. Basso 2:46 p h.,
3. Rasmussen 3:46 p h.,
4. Ullrich (német, T-Mobile) 5:58 p h.,
5. Mancebo (spanyol, Illes Balears-Caisse d’Epargne) 7:08 p h.,
6. Leipheimer (amerikai, Gerolsteiner) 8:12 p h.,
…124. Bodrogi László 3:14:07 óra h.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld trikóban) Thor Hushovd (norvég, Crédit Agricole) 175 pont,
2. O’Grady (ausztrál, Cofidis) 160,
3. McEwen (ausztrál, Davitamon-Lotto) 154,
…58. Bodrogi László 24.

A hegyi pontversenyben:
1. (pöttyös trikóban) Mickael Rasmussen 185,
2. Pereiro Sio (spanyol, Phonak) 155,
3. Moreau (francia, Crédit Agricole) 92,
…73. Bodrogi László 3.

A csapatversenyben:
1. T-Mobile (német) 241:25:56,
2. Discovery Channel (amerikai) 15:47 p h.,
3. CSC (dán) 25:02 p h.,
4. Crédit Agricole (francia) 49:36 p h. ---- Beppe Turbo
Giuseppe Guerinit, a T-Mobile pénteki szakaszgyőztesét hívják így társai. Ennek két oka is van. Egyfelől az apró termetű, a hegyekben rendre remeklő bringás, ha igazán beindul, úgy megy, mint egy gőzgép. Ezt láthattuk tőle a tegnapi szakasz végén is, amikor szinte állva hagyta ellenfeleit a hajrában. Másfelől viszont családjával egy hőerőmű közelében lakik, innen a Turbo név. Guerini - némiképp meglepő módon - nem bringásként kezdte karrierjét. Úszó volt, méghozzá nem is akármilyen, 11 éves korában ugyanis 50 méteres hátúszásban olasz korosztályos bajnokságot nyert. Az utóbbi időben viszont nem volt túlságosan sikeres. Még 2003 elején győzött a Katalán hét elnevezésű viadal egyik szakaszán, ám ezt követően, két és fél éve semmi sem jött össze neki - egészen péntekig.

St.-Étienne, a Tour kedvence
Az egykor labdarúgócsapatáról és a gárda kapitányáról, Michel Platiniről elhíresült város, Saint-Étienne a Tour de France egyik kedvelt állomása. A közép-franciaországi város szombaton immár 23. alkalommal látja vendégül a karavánt. A legnagyobbak közül Bernard Hinault kétszer is nyert itt - 1978-ban és 1986-ban. A ma is aktív kerekesek közül egy akad, aki Saint-Étienne-ben szakaszgyőzelmet aratott: Jan Ullrich (képünkön). A német 1997-ben, összetettbeli diadala során lett első itt. Hinault második és Ullrich sikerében az a közös, hogy mindkettő egyéni időfutam során született, igaz, a legendás francián már ez sem segített, utolsó Tour-részvétele alkalmával "csak" a második lett az összetettben.

Szavazás

Megnyeri-e hetedszer is a Tourt Lance Armstrong?

---- "A pénteki szakasz is meglehetősen igénybe vett. Nem estek jól az emelkedők, még ha a mezőnyben maradtam is.

Csak remélni tudom, hogy jobban érzem majd magam szombaton reggel, mint az elmúlt két-három napon. Hiszen az én szempontomból fontos időfutam következik.

Nem tudom, hogyan megyek, de azt ígérem, hogy mindent kiadok magamból. Aztán hogy ez az ötödik, vagy a huszonötödik helyre lesz-e elég, nem tudom.

A vége felé elmondható, hogy az idei rendkívül erős verseny volt. A szakaszok elején mindegy volt, hogy sík a terep, vagy hegyes, ötven kilométeres óránkénti sebességgel száguldottunk, amíg egy sikeres szökés ki nem alakult. Ráadásul a Discovery Channel nyomasztó módon uralta az egész versenyt.

Ha Armstrongék harminc-harmincöt kilométeres óránkénti sebességgel akartak fölmenni egy hegyre, akkor úgy ment az egész mezőny. Ha meg éppen csak gurulni akartak, hát azt is megtették. Már éppen ideje lesz az amerikai visszavonulásának. Így talán érdekesebb, nyitottabb lesz a jövő évi verseny, több csapat juthat majd szóhoz." ----
A saint-étienne-i 55.5 kilométeres időfutam során szinte minden fontos kérdés eldől az idei Touron. No nem mintha kétségünk lenne afelől, kié lesz a sárga trikó. Lance Armstrong, a versenyben ezúttal is élen álló hatszoros bajnok fölényesen, 2:46 perccel vezet az összetettben. Az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy a kiváló időfutam-specialista ekkora előnyt elpackázzon Ivan Bassóval szemben.

A többiekről már nem is szólva, hiszen a harmadik helyezett Mickael Rasmussennek még ennél is nagyobb a hátránya. A kérdés csak az, hogy az amerikai képes-e szakaszt nyerni az idei Francia körversenyen, vagy etapsiker nélkül fejezi be csodálatos pályafutást. Hiszen ez az utolsó sansza erre, a párizsi befutón nyilvánvalóan a sprinterek vívnak ádáz csatát a zöld trikóért, azt követően pedig Armstrong legfeljebb kedvtelésből teker majd.

A szombat számunkra még egy nagy kérdést tartogat, azt, hogy Bodrogi László mennyire lesz pihent. A Crédit Agricole időfutam-specialistája korábban már volt harmadik a Tour egyik cronóján. A mezőny egyetlen magyarja a legjobb tízbe kerülést is sikernek tartaná.

Tv: ARD, 15.00 (élő), Eurosport 15.00, (élő), RAITRE 15.00 (élő).
Internet: www.letour.com
Legfrissebb hírek

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kozármisleny–Kisvárda az NB II-ben; pályán a Juventus és a Nottingham

Egyéb egyéni
3 órája

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
3 órája

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
3 órája

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik