Az elnök módosította szavait

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2005.07.11. 23:10
Címkék
A Magyar Súlyemelő-szövetség szombaton megválasztott legújabb elnöke, Komáromi Lajos szerencsétlen nyilatkozatot tett a közgyűlésen, miközben azt fejtegette, hogyan tudna végre hozzájutni az MSSZ az idei évre meghatározott, ám visszatartott állami támogatáshoz.
Az MTI által idézett mondata így szólt: "Ha ehhez az kell, hogy név szerint nevezzük meg az athéni olimpia doppingbotrányának felelőseit, akkor ezt is meg fogjuk tenni." Vagyis úgy tűnt, csak a pénz miatt tenné meg, ráadásul mintha valóban ismerné a felelősöket, de eddig nem árulta el. Ezek után hétfőn így módosított Komáromi: "Ami a közgyűlés után megjelent nyilatkozatomat illeti, visszahallgatva az ülésen készült hangfelvételt, arról beszéltem a tagságnak, hajlandó vagyok rá, hogy vizsgálat alapján megnevezzük a felelősöket, akik az athéni doppingbotrányban érintettek lehetnek. Szombaton napvilágot látott nyilatkozatom félreérthető volt, ezért még egyszer hangsúlyozni kívánom, ha ez az ára az állami támogatás folyósításának, akkor különvizsgálat alapján keressük meg a felelősöket. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem voltam ott az athéni olimpián, így én is csak hallomásból értesültem az ott történtekről. Természetesen, ha tisztában lennék azzal, hogy mi történt a görög fővárosban, már kiálltam volna a tagság elé, és közöltem volna a részleteket."Az elnök még szombaton bejelentette, már ezen a héten tárgyalásokat kezdeményez Ábrahám Attilával, a Nemzeti Sporthivatal elnökével, ám egyelőre nem ért cél az NSH-ban, mert Ábrahám a szabadságát tölti. Az IWF elnökével, Aján Tamással viszont egyeztetett, és jövő kedden találkoznak egymással.Az 1980-93-ig NB I-es és NB II-es labdarúgó-játékvezetőként is munkálkodó Komáromi kapcsolata a súlyemeléssel az Athénban ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc igazolásával kezdődött, miután a Tatai HAC (ennek a klubnak az ügyvezető igazgatója az új prezident) felkarolta az éppen egyesület nélküli, ám tehetséges sportolót. Komáromi volt felügyelő-bizottsági, elnökségi tag az MSSZ-ben, és éppen ő vezette le azt a közgyűlést (június 4.), amelyen a mindössze három hónapig regnáló elődje, Mezőfi Miklós az újonnan megválasztott elnökséget (mostanra se híre se hamva) köszöntötte. A szombaton - Molnár Gábor ellenében - 32:17 arányban diadalmaskodó sportvezető állítja, hogy a másik táborral együtt szeretné kihúzni nehéz helyzetéből a súlyemelést, noha szerinte a túloldal kettéosztó programot hirdetett meg. Ami a válogatottat illeti, áttanulmányozza Imrő Dezső szerződését, de úgy látja, erre az évre már nincs értelme szövetségi kapitányt foglalkoztatni.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
3 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
3 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
3 órája