Népszerű a nyírjesi viadal

MÁRTON SATIS ISTVÁNMÁRTON SATIS ISTVÁN
2005.07.08. 00:05
Címkék
A Balassagyarmat melletti Nyírjes e hét végén két napra is várja hazánk népes triatlonostáborát, amely a nyáron útra kel és vándorcirkusz módjára körbejárja a hagyományos versenyszínhelyeket. A palóc főváros különösen kedvelt célpont, az eddigi 18 esztendő alatt mind a versenyzők, mind a szakma választotta már az "év versenyévé" a gyarmatit, amely másfél ezres indulólétszámával a legnépesebb hazai multisportviadal címmel is büszkélkedhet. Ráadásul számos, mára már "polgárjogot" nyert - azaz hivatalos versenyszámmá vált - újítás is innen indult el, többek között a vasárnapi váltó országos bajnokság. De előtte szombaton 10 órától a 19. Palóc Triatlon keretében a különböző korosztályok ranglistaversenyével, a Budapest- és vidékbajnokság futamaival kezdődik a kétnapos fesztivál, amely egyben legendás szülőatyjának és versenyigazgatójának, a Magyar Triatlonszövetség egykori elnökségi tagjának, a két éve autóbalesetben elhunyt Révész Lászlónak nevét viseli. Mindkét nap délután betétszámok is színesítik a programot, bárki elindulhat egyéniben és csapatban is.
Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
5 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
15 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
25 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
44 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
52 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája