Prazdnovsky a kék trikós

FEKETE LÁSZLÓFEKETE LÁSZLÓ
2005.07.07. 23:49
Címkék
A szekszárdi Garay tér átépítése miatt ezúttal megváltozott útvonalon tekert a Nagydíj mezőnye. A kerekesek Arató Dávid 3:46.65-ös rekordját ugyan nem ostromolhatták, ám így is izgalmas csatát vívtak az összetettben élen állónak dukáló kék mezért. Az első bringás pontban 18 órakor gördült le a Béla téren, a Szentháromság-szobor árnyékában felállított emelvényről, az első igazán jó időt - az új útvonal miatt viszonyítási alapnak sem volt rossz - a szlovén Borut Bozic érte el: 3:51.18 perc alatt pedálozott fel a Kálvária-tetőn kijelölt célba. A 105 fős mezőny első harmadában rajtolók közül a P-Nívó-Betonexpressz második sorában, U23-as válogatottként induló szekszárdi Haiszer Ákos is négy percen belül (3:58.75) teljesítette a távot.Bozic ideje sokáig tartotta magát, mígnem a tavalyi prológ-győztes Lengyel Tamás neki nem veselkedett a 2000 méter legyűrésének, hogy azután 3:50.64-es idővel át is vegye a vezetést. Mint utóbb kiderült, a magyar bringások közül nem is akadt már ellenfele, ám a legerősebb külföldiek még csak ezután rajtoltak. Például a friss szlovák bajnok, Martin Prazdnovksy, aki hatalmas lendülettel kezdett, s miután ereje végig kitartott, szenzációs, 3:42.28-as idővel ért fel a Kálvária-tetőre. A Podbrezová kerekesét már csak megközelíteni tudták, megelőzni nem. Honfitársa, Kovac majdnem négy, míg a cseh Kozubek több mint hét másodpercet kapott a prológ győztesétől. Várhatóan a szlovák együttes - és így a címvédő, az időfutamon ötödikként záró Remák Zoltán is - északi szomszédunk nemzeti bajnokát segíti majd a nagy Tolna megyei körön.31. ALISCA BAU-GEMENCI NAGYDÍJ (2.2-es kategória). Prológ, hegyi időfutam a Már-Ker-kupáért (2 km): 1. Martin Prazdnovsky (szlovák, Podbrezová) 3:42.28, 2. Kovac (szlovákiai, Dukla Trencin) 3:46.16, 3. Kozubek (cseh, Dukla Praha) 3:49.71, 4. Lengyel Tamás (P-Nívó-Betonexpressz 2000 SE) 3:50.64, 5. Remák (szlovákiai, Podbrezová) és Bozic (szlovén, Perutnina Ptuj) 3:51.18-3:51.18. Az összetettben: 1. (kék trikóban) Martin Prazdnovsky. Következik: 1. szakasz a Whirlpool-kupáért, Szekszárd-Szekszárd (194 km). Internet: www.gemencgp.hu

NÔI GIRO D’ITALIA. 5. szakasz, Castiglione-Castiglione (111 km): 1. Mirjam Melchers (holland) 2:55:16, 2. Bronzini (olasz) 8 mp h., 3. Szluszarjeva (orosz) a. i., …103. Palotai Gabriella (magyar) 16:35 p h. Az összetettben: 1. Nicole Brandli (svájci) 15:01:24, 2. Sommariba (spanyol) 8 mp h., 3. Melchers 28 mp h., …117. Palotai Gabriella 50:51 p h.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
3 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
3 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
3 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
3 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
3 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
4 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik