Tyeklár Ramón triplázott

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
2005.06.19. 22:16
Címkék
Nagy harc dúlt vasárnap a Nemzeti Sportcsarnokban a felnőttmezőnyben a Magyar Kupa 3. fordulójában, amely egyben országos bajnokság is volt, hiszen eldőlt, hogy az októberi, portugáliai Európa-bajnokságra kik nyernek indulási jogot. A nők egyéni küzdelmében nem indult a már biztos Eb-résztvevő Báble Brigitta, a győzelmet ezúttal a bokaszalag-szakadásból éppen felépülő Sifter Tímea szerezte meg, azonban a szakmai vezetőségnek még meg kell erősítenie, hogy a BHSE versenyzője indulhat-e a kontinensviadalon. A férfiak mezőnyéből kimagaslott a Forma Fitt SE versenyzője, Tyeklár Ramón, aki amellett, hogy utazik Portugáliába, három versenyszámban, az egyéni, a páros és a trió kategóriában is besöpörte az első helyeket. Igaz, párosban Gyetvai Renátával az oldalán ellenfél nélkül állt ki, mégis a duó produkciója és 18.25-ös pontszáma nemzetközi szinten is megállja helyét. A triók között az már korábban eldőlt, hogy a Forma Fitt SE alakulata képviseli majd hazánkat a kontinensviadalon, a kérdés csak az volt, hogy a TFSE A csapata, vagy a Vasas Pasarét SC együttese utazhat másik egységként Coimbrába. Nos, az indulás jogát az ezüstéremmel az utóbbi hármas harcolta ki, s érdekesség, hogy a bronzérmet egy teljesen új trió szerezte meg: tagjai három különböző városból verbuválódtak. A csoportok küzdelmét a BDSE alakulata nyerte, a TFSE hatosa bár nem vehet részt a nemzetközi megméretésen, mégis szépen felzárkózott Árva Márta tanítványai mögé.ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, NEMZETI SPORTCSARNOK
Férfiak. Egyéni. Bajnok: Tyeklár Ramón (Forma Fitt SE, edző: Katus Tamás) 18.70, 2. Schopp (Pogány Frigyes ISK) 16.30, 3. Szűcs (IT Hód) 10.30. Nők. Egyéni. B: Sifter Tímea (BHSE, e: Szloboda Éva) 19.45, 2. Rácz (FLEX-HD) 18.35, 3. Gyetvai (EGRI AK) 17.80. Páros. B: Gyetvai Renáta, Tyeklár Ramón (Forma Fitt SE, Egri AK, e: Katus Tamás) 18.25. Trió. B: Tyeklár Ramón, Tyeklár Richárd, Eperjes András (Forma Fitt SE, e: Katus Tamás) 17.60, 2. Fekete, Engyel, Karai (Vasas Pasarét SC) 17.25, 3. Nagy E., Medve, Somogyi (BHSE, Pogány ISK, Blue Gym) 17.05. Csoport. B: László Orsolya, Kovács Ágnes, Kelemen Kinga, Egry Linda, Köbl Nóra, Simon Dominika (BDSE, e: Árva Márta) 16.60, 2. Ujvári, Séra, Antal, Székely, Tóth T., Nagy D. (TFSE) 16.45

SAN BENEDETTO MAGYAR KUPA, 3. FORDULÓ, NEMZETI SPORTCSARNOK
Férfiak. Egyéni: 1. Tyeklár Ramón (Forma Fitt SE, edző: Katus Tamás) 18.70, 2. Pintér (szlovák) 16.30, 3. Schopp (Pogány Frigyes ISK) 16.30. Nők. Egyéni: 1. Sifter Tímea (BHSE, e: Szloboda Éva) 19.45, 2. Rácz (Flex-HD) 18.35, 3. Szabó (szlovák) 18.25. Páros: 1. Gyetvai Renáta, Tyeklár Ramón (Forma Fitt SE, Egri AK, e: Katus Tamás) 18.25. Trió: 1. Tyeklár Ramón, Tyeklár Richárd, Eperjes András (Forma Fitt SE, e: Katus Tamás) 17.60, 2. Fekete, Engyel, Karai (Vasas Pasarét SC) 17.25, 3. Nagy E., Medve, Somogyi (BHSE, Pogány ISK, Blue Gym) 17.05. Csoport: 1. László Orsolya, Kovács Ágnes, Kelemen Kinga, Egry Linda, Köbl Nóra, Simon Dominika (BDSE, e: Árva Márta) 16.60, 2. Ujvári, Séra, Antal, Székely, Tóth, Nagy D. (TFSE) 16.45
Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
24 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
28 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
40 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
49 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
49 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
52 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
52 perce