Trapattoni a Stuttgart edzője

2005.06.17. 23:41
Címkék
Ahhoz képest, hogy csütörtökön még szinte minden német forrás arról értekezett, hogy Giovanni Trapattoni a felesége kedvéért nemet mondott a VfB Stuttgart ajánlatára, pénteken bejelentették: a következő két esztendőben a 66 éves olasz maestro irányítja a legutóbbi idény ötödik helyezettjét.
"Jó napot kívánok, megint itt vagyok. Legutóbb azt mondtam, nincs elegem. Büszke vagyok, hogy a Stuttgart edzője lehetek" - tartott rögtönzött székfoglalót a szakember, tréfával elütve a Bayern München trénereként gyatra németséggel ("Ich habe fertig" - ilyen szerkezet nem létezik, a tartalom az "Elegem van" kapcsolattal egyenértékű) tett kirohanását.

Trap az elmúlt évadban a Benficát segítette portugál bajnoki címhez (a lisszaboniak 11 éve nem voltak ilyen magasságban), azonban a "lefújás" után felbontotta a szerződését, lépését a honvággyal indokolta. Ehhez képest most megint külföldre megy, holott a Serie A-ból is érdeklődtek iránta (például a Fiorentina és a Lazio), és Paola asszony is egyértelműen a hazai munkavállalás mellett foglalt állást. "A feleségem azt mondta, a futballt jobban szeretem, mint őt. Sajnos nem tréfélkozott, komolyan gondolta" - mondta az ezt firtató kérdésre Trapattoni.

Giovanni Trapattoninak a Bayern München után a VfB Stuttgart lesz a második német együttese, de meglepő lenne, ha az utóbbival is tudna bajnokságot, valamint Német Kupát nyerni
Giovanni Trapattoninak a Bayern München után a VfB Stuttgart lesz a második német együttese, de meglepő lenne, ha az utóbbival is tudna bajnokságot, valamint Német Kupát nyerni
Giovanni Trapattoninak a Bayern München után a VfB Stuttgart lesz a második német együttese, de meglepő lenne, ha az utóbbival is tudna bajnokságot, valamint Német Kupát nyerni
A Stuttgart, Trapattoni kapcsolat különösen azt követően lett "izgalmas", hogy a "svábok" első számú jelöltje, Trond Sollied az FC Bruges kispadját nem a Stuttgartéra, hanem a görög Olympiakoszéra cserélte fel. A norvég tréner mellett az osztrák Walter Schachner, valamint a bolgár Kraszimir Balakov is eséllyel pályázott az állásra, végül azonban győzött a tapasztalat. A squadra azzurra egykori szövetségi kapitánya (2000-2004) korábban kétszer (1994-95, 1996-98) dolgozott Németországban, mindkétszer a Bayern Münchennél, amellyel egy-egy bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett.

A Matthias Sammer örökét átvevő Trapnak az ősztől a Bundesliga mellett az UEFA-kupában kell dirigálnia a csapatot, de első nyilatkozatából úgy tűnik, a bajnokság élvez prioritást. "A célom, hogy a Stuttgarttal az első öt között végezzek a Bundesligában. Száz százalék, hogy elérjük a célunkat" - így az olasz tréner, aki évente 1.8 millió eurót kap a szolgálataiért.

Erwin Staudt klubelnök már a hét elején jelezte, nem lenne ellenére Trapattoni stuttgarti szerepvállalása, így most boldogan állt a mikrofonok elé. "Ha a Benficával bajnoki címet nyert, senki sem szólhat ellene. Biztosan neki is hozzá kell szoknia az itteni környezethez, de majd közösen megoldjuk a feladatot" - fogalmazott az elnök.

Nehézség lesz, hiszen egyre valószínűbb, hogy az edzőnek új csapatot kell építenie. A kulcsemberek közül Philipp Lahm (Bayern München) és Kevin Kuranyi (Schalke) már távozott, Alekszandr Hlebet is egyre intenzívebben csábítja az Arsenal, ez pedig nagyjából egy tengely, amelyre ütőképes alakulatot lehetne "felhúzni".
Legfrissebb hírek

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
9 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
16 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
18 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
21 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
21 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
33 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
36 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
40 perce