Távozott a kezdőcsapat

2005.06.17. 23:07
Címkék
Csaknem tragikus véget ért az Albrecht-MVSC-MISI női csapatának története. A zöld-fehérek elmúlt idényben nyújtott teljesítményét nem érhette kritika, hiszen az Extraligában az ötödik helyen végeztek, és megszakítás nélkül harmadszor kerültek be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Napokkal ezelőtt mégis úgy tűnt, nincs tovább, vége, Miskolcon megszűnik a röplabdázás&
"Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, és bizony akadtak pillanatok, amikor azt gondoltam, nincs értelme a szélmalomharcnak. A legutóbbi kezdőcsapatunkból öt játékos jelentette be távozási szándékát, és mivel mi nem tudunk versenyezni a vetélytársak ígéreteivel, egyik napról a másikra elfogyott a keretünk" - mondta Novák Gyula szakosztályvezető. Megtudtuk, hogy Natalia Papizsanszkaja és Mátrai Bea a BSE-ben, a felnőttválogatottban a közelmúltban bemutatkozó Kovács Eszter Nyíregyházán folytatja pályafutását. Puskás Ivett befejezte az aktív játékot, boldogulását az üzleti életben keresi. Lengyel Laura sorsa egyelőre még kérdés, ugyanis minden attól függ, barátja, a Kazincbarcikán szereplő Geiger András kap-e külföldön szerződést. Amennyiben igen, akkor Lengyellel sem számolhatnak a miskolciak. Hiába láttak neki tehát a szakosztály és az egyesület vezetői a következő évi tervek kidolgozásának, a példátlan távozási hullám keresztülhúzta elképzeléseiket. "Nehézségeink az anyagiak hiánya miatt adódtak. Mivel távozott csaknem a komplett kezdő hatos, mindent más alapokra kell helyeznünk. Január óta Albrecht József a főtámogatónk, ha most nem segít, akkor becsukhattuk volna a boltot. Szerencsére sportszeretete felülkerekedett az érzelmeken, azt mondta, folytassuk, továbbra is hajlandó bennünket segíteni - de csak a legmagasabb osztályban! Így a megmaradó fiatal mag mellé kell igazolni játékosokat. Terveink szerint a jövő héten három ukrán röplabdázót tesztelünk, s a próbajáték után döntünk. Képben van egy magyar extraligás játékos, valamint egy fiatal kaposvári feladó is. Nem elképzelhetetlen, hogy a korábban a BSE-t erősítő Danada is hozzánk kerül, játéka nagyon fontos lenne a számunkra" - fűzte tovább gondolatait Novák Gyula.
Legfrissebb hírek

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
3 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
6 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
9 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
9 perce

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
24 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
27 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
31 perce