Okocha újra a pályán

2005.06.17. 22:25
Címkék
A hétvége számos afrikai selejtezője közül a Nigéria-Angola találkozó (4. csoport) tart számot a legnagyobb érdeklődésre. A házigazdák három ponttal elléphetnek az eddig meglepően jól szereplő riválistól, ha sikerül nyerniük - nem úgy, mint legutóbb, amikor 1-1-et játszottak az outsider Ruandával. Akkor azonban nem állt rendelkezésre a zseniális játékmester, Jay-Jay Okocha, ráadásul azóta sem tisztázták, hogy miért nem. Sokan a megbüntetését követelték emiatt, most viszont szurkolók százai köszöntötték a repülőtéren, túl sok félnivalója tehát nincsen.A boltoni középpályás visszatérése mellett azonban kellemetlen hírek is akadnak, Obafemi Martins például biztosan nem lehet ott a fontos mérkőzésen. Az Inter csatára a Roma elleni Olasz Kupa-döntőn rúgást kapott a lábára, ezért le kellett mondania a szereplését.Rangadót játszanak a 3. csoportban is, az éllovas Elefántcsontpart Egyiptomot fogadja, és győznie kell, hogy ne adjon esélyt a két ponttal mögötte álló Kamerunnak a felzárkózásra, netán az előzésre.VILÁGBAJNOKI SELEJTEZÔK, AFRIKAI ZÓNA
8. forduló.
1. csoport. Szombat: Szenegál-Togo, Zambia-Mali, Libéria-Kongó.
A csoport állása: 1.Togo 16 pont, 2. Szenegál 14, 3. Zambia 13, 4. Kongó 7, 5. Mali 5, 6. Libéria 4
2. csoport. Szombat: Burkina Faso-Kongói DK, Dél-Afrika-Ghána, Uganda-Zöld-foki-szigetek.
A csoport állása: 1. Dél-Afrika 15 pont, 2. Kongói DK 12 (10-5), 3. Ghána 12 (9-4), 4. Zöld-foki-szigetek 10, 5. Burkina Faso 6, 6. Uganda 4
3. csoport. Vasárnap: Kamerun-Líbia, Elefántcsontpart-Egyiptom.
A csoport állása: 1. Elefántcsontpart 16 pont, 2. Kamerun 14, 3. Egyiptom 13, 4. Líbia 11, 5. Benin 2 (7-18), 6. Szudán 2 (4-19)
4. csoport. Szombat: Gabon-Ruanda. Vasárnap: Nigéria-Angola, Algéria-Zimbabwe.
A csoport állása: 1. Nigéria 14 pont (10-3), 2. Angola 14 (7-5), 3. Zimbabwe 11, 4. Gabon 6 (8-10), 5. Algéria 6 (4-8), 6. Ruanda 5
5. csoport. Szombat: Kenya-Marokkó, Malawi-Botswana.
A csoport állása: 1. Marokkó 15 pont, 2. Tunézia 14, 3. Guinea 11, 4. Kenya 9, 5. Botswana 6, 6. Malawi 3
Legfrissebb hírek

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
4 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
6 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
9 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
9 perce

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
24 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
28 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
31 perce