Bologna vagy Parma?

2005.06.17. 22:17
Címkék
Könnyen lehet, hogy Collina szombaton, Bolognában melegít be utoljára
Könnyen lehet, hogy Collina szombaton, Bolognában melegít be utoljára
Könnyen lehet, hogy Collina szombaton, Bolognában melegít be utoljára
Könnyen lehet, hogy Collina szombaton, Bolognában melegít be utoljára
Könnyen lehet, hogy Collina szombaton, Bolognában melegít be utoljára
Könnyen lehet, hogy Collina szombaton, Bolognában melegít be utoljára

Ki hitte volna, hogy Pierluigi Collina utolsó olasz bajnoki mérkőzésén szinte senkit sem érdekel majd a kopasz játékvezető, mert maga a meccs elvonja róla a figyelmet? Pedig pontosan ez fog történni, ugyanis szombaton este a Bologna-Parma osztályozón az A-ligában maradás a tét a két emiliai gárda számára, és a kilencven (százhúsz?) perces csata minden bizonnyal háttérbe szorítja a játékvezető fényes pályafutását. (Egyébként Adriano Galliani ligaelnök a napokban úgy nyilatkozott, hogy várjunk még Collina elbúcsúztatásával, mert könnyen elképzelhető, hogy a következő idényben külön engedéllyel még vezethet bajnoki találkozókat - bár már betöltötte a 45. életévét. Döntés június 29-én várható.)

Mint ismeretes, az osztályozó első mérkőzésén a Bologna 1-0-ra nyert Parmában, ám Giuseppe Gazzoni Frascara, a Bologna tulajdonosa óva inti fiait attól, hogy beálljanak védekezni: "Kemény mérkőzés lesz, a Parma ki fog egészülni az első meccshez képest, hiszen hat akkori eltiltottja is viszszatérhet, köztük Gilardino és Morfeo. Nem akarom azt látni, hogy foggal-körömmel védjük az előnyünket, mert akkor biztosan kikapunk." Luca Baraldi, a Parma ügyvezető igazgatója a következőt mondta: "Az év legfontosabb meccse vár ránk. Bent kell maradnunk, mert különben a játékosaink értéke nagyon csökken."

A-liga
Osztályozó, visszavágó. Szombat, 20.30: Bologna–Parma (az elsô mérkôzésen: 1–0, tv: Sport2),
B-liga
Rájátszás a feljutásért, elsô mérkôzések: Ascoli–Torino 0–1, Treviso–Perugia 0–1. A visszavágókat vasárnap este játszszák.
Észrevehették, hogy egyik oldalon sem az edzők nyilatkoztak, aminek az az oka, hogy mindketten eltiltásukat töltik: az "odavágó" végén kitört verekedésből Carmignani és Mazzone is kivette a részét, ezért ők csak a lelátóról szoríthatnak majd csapatukért.

Közben egy osztállyal lejjebb megkezdődött a csata a feljutásért: a B-liga rájátszásában a Torino és a Perugia idegenben szerzett előnyt vetélytársával szemben. A négy csapat elvben egyetlen helyért küzd, hiszen az Empoli és a Genoa már felkerült, de a genovai alakulat helyzete váratlanul kritikussá vált: elképzelhető, hogy a piros-kékek 250 000 euróért megvették a Veneziától az utolsó fordulóbeli mérkőzést (amelyet 3-2-re nyertek meg), márpedig ha ez bebizonyosodik, akkor aligha jutnak föl.

Végül egy hír a Romáról: immár biztosnak tekinthető, hogy a következő idényben Luciano Spalletti, az Udinese volt szakvezetője lesz a "farkasok" edzője.
Legfrissebb hírek

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
14 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
29 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
46 perce

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
54 perce

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik