Villámlábú Williamson

2005.06.11. 22:19
Címkék
Habár az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) sacramentói nagydöntőjéből még egy nap hátravan, és ezzel értelemszerűen a legtöbb döntő, két számban már az előcsatározások során szenzációs eredmény született.
Wariner (balra) és Williamson is bajnok lett Athénban a 4x400-as váltóval – már egymás ellen küzdenek

Az első Darold Williamson nevéhez fűződik. A Baylor-egyetem diákja - emlékezhetünk, Szeglet Zsolt is itt végezte tanulmányait, s ezalatt döntötte meg a 400 méter országos csúcsát - már a férfi 400 méter elődöntőjében elképesztő eredménnyel rukkolt ki: 44.27 másodperces idejével egyrészt átvette a vezetést a világranglistán az olimpiai bajnok Jeremy Warinertől, másrészt - a tudósítások szerint - minden erőlködés nélkül, lazán, könnyedén futott, tartalékolva a szombaton, lapzártánk után rendezett döntőre.

Jóllehet, ez meglepetésként hat a kívülállók számára, edzőjét nyilván nem érte váratlanul tanítványa részsikere. Ugyanis a Michael Johnsont a csúcsok csúcsáig repítő Clyde Hart mester tanítványai edzéseredményeiből szinte századra pontosan képes megjósolni a várható eredményt. Nos, kíváncsian várjuk, a legendás edző mit írt a noteszébe a döntő napjára. Az amerikai 4x400-as váltóval tavaly olimpiai aranyat nyerő Williamson annyit már elárult, 43 másodperccel kezdődik a vágyott eredmény. Márpedig ennyire gyors még az egyéniben kerek 44 másodperccel ötkarikás bajnoki címet szerző edzőtárs, Jeremy Wariner sem jegyezhet.

A másik - szintén elődöntőbeli - nagy száguldás Tyson Gay nevéhez fűződik. Az arkansasi atléta 19.93 másodpercével a 23-24. helyre jött fel az örökranglistán! ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

NHL: Kucserov 400. gólja ellenére is kikapott a Tampa a Sabrestől

Amerikai sportok
6 perce

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
11 perce

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
14 perce

Egyelőre folytatják Mircea Lucescu kezelését, de új beavatkozásról is dönthetnek

Minden más foci
37 perce

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
2 órája

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2 órája

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik