Rossi ára 30 millió dollár

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.06.11. 23:01
Címkék
Talmácsi Gábor a márciusi IRTA-tesztekhez képest négy tizedmásodpercet gyorsult, és a pénteki idejénél több mint egy másodperccel tudott jobbat a második időmérőn. Ez pedig azt jelentette, hogy a 125-ös géposztály öt győztese közül - Talmácsi mellett Marco Simoncelli, Mattia Pasini, Thomas Lüthi és Mika Kallio nyert már az idén - ő tudott a legtöbbet lefaragni az első edzésnapon elért idejéből.
Talma mégis hátrébb került a pénteki helyezéséhez képest. Egyrészt azért, mert volt két meglepetésember, az olasz Zanetti és a japán Kuzuhara, akik egy gyors körnek köszönhetően megelőzték honfitársunkat, másrészt Talma nem tudta megoldani a futóműproblémáit. A győzelemre azonban ugyanúgy esélyes, mint egy héttel ezelőtt, hiszen versenybeállításokkal ugyanazt az iramot tudta tartani, mint az edzés három leggyorsabbja, Kallio, Pasini és Simoncelli.

Kallio egyébként a mugellói bukása után bicegve érkezett Barcelonába, ahol egyértelmű célja a győzelem és az összetett első hely visszaszerzése. És erre minden esélye meg is van, hiszen az időmérőn ő vezetett a legtovább, a hajrában pedig már kedvére motorozhatott, a pole ugyanis már megvolt. A vb jelenlegi éllovasának, Lüthinek azonban nem ment: csak a 10. lett.

Gibernau két harmadik és egy második hely után végre nyerni akar szülôföldjén, Katalóniában
Gibernau két harmadik és egy második hely után végre nyerni akar szülôföldjén, Katalóniában
Gibernau két harmadik és egy második hely után végre nyerni akar szülôföldjén, Katalóniában
A 250 köbcentis géposztályban Pedrosa feltámadt. Pénteken csak nyolcadik volt, de tegnap már új pályacsúccsal szerezte meg első barcelonai pole pozícióját. Pedrosánál egyébként gyorsabb volt Lorenzo, ám nem az időmérésen, hanem a szabadedzésen, azért meg ugye, nem jár babér. A szintén hondás Dovizioso még rosszabbul járt. A délelőtti szabadedzésen bukott, és agyrázkódást kapott, emiatt ki kellett hagynia a délutáni időmérőt, de a versenyen rajthoz állhat. Az apriliások is gondban voltak: náluk ugyan nem sérült meg egyetlen sztárpilóta sem, a motorokat azonban folyamatosan szerelni kellett. De Puniet szinte az egész edzést a boxban töltötte, ahogyan Portónak is sokszor kellett kijönnie a pályáról szervizre.

A MotoGP-ben Sete Gibernau és Valentino Rossi volt a fő beszédtéma. Gibernau már a mugellói bukása után kijelentette, hogy számára elúszott a vb, ám ezt valószínűleg nem gondolta komolyan. A katalán viadal előtt még titokzatoskodott egy kicsit ("Megtaláltuk a bukásom okát, de természetesen nem árulom el, hiszen most nem beszélnem, hanem bizonyítanom kell"), majd tizedmásodperceket vert Rossira. Ez azt jelenti, hogy Gibernau tavaly után az idén is rajtelső Barcelonában - ezen a versenyen csak Michael Doohan tudott kétszer egymás után az első rajtkockából indulni - méghozzá két tizedmásodperccel túlszárnyalva saját pályacsúcsát.

Ezt az időeredményt Rossi meg sem próbálta megközelíteni. A Doktornak annyi gumi- és futóműgondja volt, hogy nem igazán törődött a pole megszerzésével, és angyali nyugalommal megelégedett a harmadik hellyel is. Rossi más miatt is középpontba került. A Ducati főszponzora ugyanis kész lenne akár 30 millió dollárt is fizetni azért, hogy a hatszoros világbajnok 2006-ban az olasz márkánál versenyezzen!

Katalán Nagydíj, a gyorsasági motorkerékpáros-vb 6. futama, Barcelona
A rajtsorrend.
125 kcm: 1. Kallio (finn, KTM) 1:51.451, 2. Pasini (olasz, Aprilia) 1:51.515, 3. Simoncelli (olasz, Aprilia) 1:51.562, 4. Zanetti (olasz, Aprilia) 1:51.949, 5. Kuzuhara (japán, Honda) 1:52.005, 6. Talmácsi Gábor (magyar, KTM) 1:52.052, …40. Tóth Imre (magyar, Aprilia) 1:55.022.
250 kcm: 1. Pedrosa (spanyol, Honda) 1:46.238, 2. Lorenzo (spanyol, Honda) 1:46.617, 3. Porto (argentin, Aprilia) 1:46.706, 4. De Puniet (francia, Aprilia) 1:46.825, 5. Aojama (japán, Honda) 1:47.082, 6. De Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 1:47.090, …28. Rizmayer Gábor (magyar, Yamaha) 1:51.966.
MotoGP: 1. Gibernau (spanyol, Honda) 1:42.337, 2. Melandri (olasz, Honda) 1:42.390, 3. Rossi (olasz, Yamaha) 1:42.723, 4. Biaggi (olasz, Honda) 1:42.756, 5. Hayden (amerikai, Honda) 1:42.847, 6. Capirossi (olasz, Ducati) 1:42.992
Tv: Eurosport, 9.45-15.00 (élő) ---- T ---- T
Legfrissebb hírek

„Nem vagyok biztos benne, hogy rendbe jön” – Iraola Szoboszlai sérüléséről

Angol labdarúgás
4 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
24 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
27 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
28 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
28 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
33 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
46 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
48 perce