A visszatérő Figót éltetik

MUNKATÁRSUNTÓL MUNKATÁRSUNTÓLMUNKATÁRSUNTÓL MUNKATÁRSUNTÓL
Vágólapra másolva!
2005.06.05. 22:56
Címkék
Nagy a boldogság a portugál válogatott táborában a szlovákok legyőzése után. Elsősorban annak örül mindenki, hogy Figo kiváló játékkal tért vissza önkéntes száműzetéséből, illetve hogy nagyszerűen működött a Real Madrid ászával kiegészült Deco, Cristiano Ronaldo középpályássor.
"Elszabadult mágia" - írja öles betűkkel címlapján a vasárnapi O Jogo, amelyhez csatlakozott az A Bola is a "Luxus ennyi tehetséget a csapatban tudni" főcímével.Az ünnepeltek közül Figo - aki 111. válogatottságával megelőzte Fernando Coutót az örökranglista élén - a következőket nyilatkozta: "Mindig nagyszerű érzés tölt el a nemzeti csapat mezében. Csaknem egyéves kihagyás után a szokásosnál jobban izgultam a mérkőzés előtt, viszont a fogadtatás mindent feledtetett. Nincs szükségem a válogatottra, hogy a saját népszerűségemet növeljem, mindössze a hasznára szeretnék lenni a hazámnak." Cristiano Ronaldo szavai: "Olyan jó úgy nyerni, hogy az ember fontos gólt szerez. Ennél persze lényegesebb, hogy nagy lépést tettünk a világbajnoki részvétel felé, ráadásul az évad végén ritkán játszik ilyen gyors ritmusban egy csapat, mint ahogyan azt mi tettük."A szlovákoknál a szakvezető és a játékosok is egyhangúan elismerik, a portugálok jobban játszottak, és megérdemelten győztek, igaz, Dusan Galis szövetségi kapitány kicsit így is bosszús volt. "Néhány játékosom a mutatottnál többre is képes, hiányzott a nagyobb harci kedv. Kár Mintál kihagyott helyzetéért, ráadásul mindkét gólt pontrúgásból kaptuk, ezen el kell gondolkodnunk. Fantasztikus volt a meccs légköre" - így az edző, míg Stanislav Vargának, a válogatott csapatkapitányának szavai: "A portugálok megérdemelten győztek, jobbak voltak. Képtelenek voltunk semlegesíteni Cristiano Ronaldót, csodálatos játékos, nem véletlen, hogy a Manchester United tizenkétmillió fontot fizetett érte a Sportingnak. A második félidőben, kétgólos hátránynál már a szerdai mérkőzésre tartogattuk az erőnket. Nem Mintál kihagyott helyzete, hanem a portugálok két gólja törte le a csapatunkat. Szomorúak vagyunk, de a vereségen már nem változtathatunk. Meg kell verekednünk a csoport második helyéért."

Sajnos a csoport másik fontos mérkőzésének, az orosz-lett találkozónak nem volt ilyen békés az utóélete, a vendégek labdarúgó-szövetségének szóvivője ugyanis súlyos vádakkal illette a hazaiakat. "Több, egymástól független incidens történt. Az U21-es mérkőzésen a szurkolók náciknak tituláltak bennünket, majd a nagyok meccsén is folyamatosan ócsároltak és megfélemlítettek. Engem a stadionhoz jövet meg is támadtak, de még mindig jobban jártam, mint az a lett újságíró, akit fejsérülésekkel és törött csontokkal kellett kórházba vinni, miután orosz drukkerek nekiestek" - nyilatkozta Krisvanis Klavnis.
Legfrissebb hírek

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
6 perce

Vívó Eb: az 5-8. helyen végezhet a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
9 perce

Az esztergomi csodára tényleg senki sem számított a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
19 perce

Jakab Máté: Mindenkinek borsot akarunk törni az orra alá Ulánbátorban

Kosárlabda
20 perce

Simone Inzaghi állítja, nem a pénz miatt választotta az Al-Hilalt

Klub-vb
34 perce

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
54 perce

Válogatott középhátvédet igazolt a Paks Európa-liga-ellenfele

Európa-liga
1 órája

Tenisz: Babosék a negyeddöntőben búcsúztak Berlinben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik