Sakk: Adams tartja előnyét

2005.06.04. 00:17
Címkék
Óriási rajtot vett csütörtökön Michael Adams a Lékó Péter elleni miskolci páros rapidmérkőzésen. Az angol nagymester, köszönhetően a magyar ranglistavezető durva hibáinak, mindkét partiját megnyerte és ezzel 2:0-s vezetésre tett szert. Lékónak tehát volt mit kozmetikáznia a pénteki játéknapon. Ez persze nem ígérkezett könnyű feladatnak, mert ahogyan azt riválisa is többször hangsúlyozta, Adams a világ egyik legjobbja a rapidműfajban.
A harmadik játszmában Lékó ismételten a sötét figurák mögött foglalhatott helyet. A játszma nem ígérkezett unalmasnak, Lékó a középjáték elején gyalogot áldozott, cserébe a kezdeményezésért. Az volt a kérdés, hogy ebből tud-e előnyt kovácsolni, vagy megmarad az anyagi hátrány és vele együtt eljön az újabb vereség. Sajnos az utóbbi következett be. Adams könnyedén visszavette az irányítást, és szinte ellenállás nélkül szerezte meg harmadik győzelmét a páros mérkőzésen.A negyedik partiban végre megtört a jég. Lékó ezúttal gyönyörűen sakkozott, pozíciós játékával fokozatosan beszorította ellenfelét. Adamsnek nem sok esélye volt, áldozata is hatástalannak bizonyult, és végül sima vereséget szenvedett.Lékó Péter tehát három zakó után győzni tudott, és ezzel reményei továbbra is élnek. Bár Adams előnye még mindig két pont, a negyedik parti új lendületet adhat a magyar nagymesternek.LÉKÓ PÉTER-MICHAEL ADAMS PÁROS RAPIDMÉRKÔZÉS, MISKOLC. 3. játszma: Michael Adams (angol, Élő-pont: 2737)-Lékó Péter (magyar, 2763) 1:0. 4. játszma: Lékó-Adams 1:0. Az állás: Lékó-Adams 1:3
Legfrissebb hírek

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 perce

Visszavonták a DVSC gólját az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
21 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
25 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
53 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
58 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája