Bodrogi: kezdésnek 10-es

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.06.03. 23:46
Címkék
Bodrogi László nagyszerű eredménnyel kezdte a Luxemburgi körversenyt, hiszen az első szakaszon a tizedik helyen végzett. Ez azért volt igen fontos, mert az etap során a mezőny alaposan szétszakadt, és a Crédit Agricole magyar légiósa az elsőkkel tudott maradni, azaz jó esélye van arra, hogy az összetettben is előkelő helyen végez a rangos viadalon. (A második szakasz eredménye lapzártánkig nem érkezett meg.)
Bodrogival kapcsolatos további hír, hogy a jólértesültnek számító cycling4all nevű honlapon, amely hetek óta gyűjti a várható kezdőcsapatokat a Tour de France-ra, pénteken megjelent az első három versenyző a Crédit Agricole neve alatt. Ezek szerint a francia csapatból Christophe Moreau, Patrice Halgand és Thor Hushovd számít biztos Tour-indulónak.A svájci szövetség egy évre eltiltotta Danilo Hondót, a Gerolsteiner sprinterét. (Azért a svájci, mert Hondo helvét licenccel versenyez.) A német kerékpáros vizeletében az áprilisi Murciai körverseny során carphedon nevű tiltott szert találtak, ezért 2006. március végéig nem szállhat nyeregbe, és 100 000 svájci frank büntetést kell fizetnie. Hondo az említett versenyen két szakaszt nyert, az összetettben pedig a 8. helyen végzett, és rajthoz ált a nemrég véget ért Giro d’Italián is.65 Luxemburgi körverseny (2 HC-kategóriás)
2. szakasz, Colmar/Berg-Leudelange (187.6 km): 1. Alberto Ongarato (olasz, Fassa Bortolo). Az összetettben: 1. Ongarato

Euskal Bizikleta (2 HC-kategóriás, Spanyolország)
3. szakasz, Tolosa-Strio. De Oro (135.8 km): 1. Pedro Arreitunandia (spanyol, Team Barloworld-Valsir) 3:34:33, 2. Jeker (svájci Saunier Duval-Prodir) 5 mp h., 3. Golcer (szlovén, Acqua & Sapone) 11 mp h. Az összetettben: 1. Eladio Jimenez (spanyol, Comunidad Valenciana) 12:09:28, 2. Palomares (spanyol, Kaiku) 3:01 p h., 3. A. Pena (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 5:48 p h.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik