Prost: mindig tiszteltük egymást Sennával

"Természetesen az ember időről-időre újra végiggondolja a pályafutását, és megkérdezi magától, mi lehetett volna, ha… - idézi Prostot az f1-live.com. - Néhány vereség természetesen nagyon fájt. Ezerkilencszányolcvanháromban például csak két ponttal veszítettem el a világbajnoki címet Nelson Piquet-vel szemben. Egy évvel később Niki Lauda végzett előttem mindössze fél ponttal. Aztán amikor Ayrton (Senna) 1988-ban megnyerte a vébét, én tizenegy ponttal többet gyűjtöttem nála, de abban az évben csak a legjobb tizenegy verseny eredménye számított. Számomra a győzelmeknél fontosabb, hogy ezerkilencszáznyolcavnegytől kezdve majdnem minden évben a címért küzdöttem, és gyakran csak az utolsó versenyen dőlt el a bajnokság sorsa."

A kézenfekvő kérdésre, hogy az említett három rivális közül ki volt az, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rá, Prost így válaszolt:

"Kezdetben Piquet volt a mérce, nagyon kemény ellenfél. Niki (Lauda) is igen-igen impresszív volt, mert olyan stabilan tudta tartani a formáját. Amikor nyolcvannégyben legyőzött, a versenyeken legtöbbször gyorsabb voltam nála, de ő jobban kihasználta az erősségeit. Fontos lecke volt ez számomra. Mégis, ha van valaki, aki a többiek fölött állt - akár a versenyzői képességeit, akár a mentális adottságait nézzük -, akkor az Ayrton Senna volt."


"Tény - folytatta Prost -, hogy pályafutása során Senna fokozatosan változtatta meg a vezetési stílusát, úgy, hogy az egyre jobban hasonlított az enyémhez. Persze, hogy ellenfelek voltunk. Két évig ugyanabban a csapatban versenyeztünk, ugyanazzal a technikával, és a Formula—1-ben azt mondják: mindig a csapattársad a legfőbb riválisod. Azért van ez így, mert direktben csak azokkal a pilótákkal hasonlíthatod össze magad, akikkel egy csapatban versenyzel."

Az ötvenesztendős francia legenda elmondta: az ő idejükben a McLaren-Hondánál semmiféle hierarchia nem volt a csapaton belül.

"A csapat maga teremtette meg a versenyhelyzetet, a szurkolók pedig örültek ennek. A rivalizálásunknak köszönhetően egy csomó embert kezdett el jobban érdekelni a Formula-1, és persze a média és a szponzorok is felkapták a dolgot. Azonban a rivalizálásunk ellenére soha nem veszítettük el a tiszteletet a másikkal szemben."


Arra a felvetésre, hogy akkor miért hagyta el a McLaren csapatot 1989 után, Alain Prost így felelt:

"Őszintén szólva elegem lett abból, hogy Ayrton helyett dolgoztam. Amíg ő három hónapra elutazott téli szabadságra, én több száz kilométert teszteltem. Így aztán a szezon során már megmondtam a csapatnak, hogy nem szeretném meghosszabbítani a szerződésemet."

Az 51-szeres futamgyőztes francia a Ferrarinál eltöltött két évéről is megemlékezett, és elmondta, nem bánta meg, hogy a maranellóiakhoz igazolt.

"Az első év fantasztikus volt, talán a legélvezetesebb szezon volt ez a pályafutásomban. A csapat fantasztikus munkát végzett, a hangulat pedig szenzációs volt. Ha a menedzsment kicsit messzebbre tekintett volna előre, megint megnyerhettem volna a világbajnoki címet. A kilencvenes évvel szemben a következő szörnyű volt: egyetlen árva győzelmet sem szereztünk, és a lehangoló harmadik helyen végeztünk. Ennek megfelelően mindenki megkeseredett, így aztán mindkét végletet megtapasztaltam a Ferrarinál: a tüzet és a hidegséget is."

Kiegészítésképpen: 1990-ben Senna és Prost között Szuzukában dőlt el a bajnokság, amikor a brazil a rajt után, a célegyenes végén nem engedte, hogy az előbbre tartó francia elsőként beforduljon, így összeütköztek, és mindketten kirepültek a pályáról. A világbajnoki cím így Ayrton Sennáé lett.

Senna 1994-ben, háromszoros világbajnokként a San Marinó-i Nagydíjon szenvedett halálos balesetet: a Tamburello-kanyarban irányíthatatlanná vált Williams-Renault-ja a betonfalnak csapódott, és a felfüggesztés egyik leszakadó rúdja Senna sisakját átfúrva halálra sebezte a 34 éves pilótát. Senna és Prost a tragédia előtti napon beszélt egymással utoljára, amikor a brazil a barátjának nevezte Prostot. Utóbbi a temetésén egyike volt azoknak, akik Senna koporsóját vitték.