Hivatalos a magyarok eltiltása

2005.05.31. 22:41
Címkék
Az athéni olimpia doppingügyeiben érintett három magyar súlyemelő - Gyurkovics Ferenc, Kecskés Zoltán és Kovács Zoltán - egyikét sem mentette fel a nemzetközi szövetség (IWF). Minderről május 26-i lapszámunkban közöltünk cikket, és a leírtakat most megerősítette az IWF hivatalos levele, amelyet hétfőn kapott meg a hazai szövetség (MSSZ).
Gyurkovics Ferenc Athén óta is folyamatosan edz
Gyurkovics Ferenc Athén óta is folyamatosan edz
Gyurkovics Ferenc Athén óta is folyamatosan edz
Gyurkovics Ferenc Athén óta is folyamatosan edz
Gyurkovics Ferenc Athén óta is folyamatosan edz
Gyurkovics Ferenc Athén óta is folyamatosan edz
Az IWF fegyelmi bizottsága a május 7-én a görög fővárosban meghallgatott három magyar ügyében nem változtatta meg az eredeti kétéves eltiltást - derül ki a testület írásos határozatából. A szankció - érdemben - egyedül a Tatai HAC olimpiai ezüstérmétől megfosztott 26 éves emelőjét, Gyurkovics Ferencet érinti, mivel Kecskés és Kovács már korábban jelezte: felhagy a versenyzéssel.

"Tanulmányozzuk az IWF döntését, a Magyar Súlyemelő-szövetség rendkívüli fegyelmi bizottsága napokon belül összeül, s még egyszer meghallgatja mind a három versenyzőt, mielőtt meghozná saját fegyelmi határozatát" - reagált Mezőfi Miklós, az MSSZ elnöke a hogyan továbbot firtató kérdésre. "Én szeretném folytatni a súlyemelést - jelentette ki a távirati iroda megkeresésére Gyurkovics Ferenc. - Persze a körülményektől is függ, hogy mikor, hogyan lesz erre módom, ami viszont tény: Athén óta is folyamatosan edzek, hogy bármikor készen állhassak a visszatérésre. Hozzátenném, szomorú történet ez, ami velem is megesett, de azt kell mondanom, a magyar súlyemelésnek elemi érdeke, hogy végre megnyugtató módon lezáruljon ez az egész huzavona.

Jómagam optimista vagyok, és égek a vágytól, hogy revánsot vegyek, hogy bebizonyítsam: méltó voltam és vagyok az ezüstéremre, amelyet Athénban szereztem, és amelyet utóbb elvettek tőlem. Megjegyezném, hogy a klub és a város változatlanul mögöttem áll, teljes a támogatottságom, továbbra is olimpiai ezüstérmesnek tekintenek, és ez külön erőt ad a folytatáshoz."
Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
16 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
24 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
39 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája