A G14 is a Liverpoolért lobbizik

I. SZ.I. SZ.
2005.05.28. 23:50
Címkék
Nagy lökést kaphat a Liverpool, amelynek BL-címvédési esélyeit növelheti, hogy melléállt a G14 néven ismert, 18 nagy európai klubot tömörítő szervezet. Az 1998-ban saját bajnokság létrehozását tervező, többek között a Real Madridot, a Bayern Münchent, a Milant, az Arsenalt és a Manchester Unitedet is a soraiban tudó szövetség erősen lobbizik az UEFA-nál, és szeretné elérni, hogy a BL-győztes elindulhasson a sorozat idén nyáron rajtoló, 2005-2006-os induló kiírásában.
A Pool csak az ötödik lett Angliában, és az angol szövetség már korábban eldöntötte, hogy a negyedik Evertont mindenképpen elindítja. A szerdai finálé óta az a célja, hogy ötödik kvótát szerezzen Angliának, amit széles körben támogatnak. Az UEFA június 17-i ülése előtt a G14 mellett Lennart Johansson elnök és Sepp Blatter, a FIFA első embere is támogatásáról biztosította a Liverpoolt, és állítólag a döntést meghozó, 15 tagú testület tagjai is napról napra engedékenyebbek.

Könnyen lehet, hogy a következő (BL-)idényt már Milan Baros nélkül kezdik meg a "vörösök", a 2004-es Eb cseh gólkirálya ugyanis Valencia felé tekinget. "Nagyon szeretnék Valenciába költözni, de ugyanennyire boldog lennék, ha Liverpoolban maradhatnék. Hosszú még a nyár, van időm töprengeni, meglátjuk, mi lesz" - fogalmazott Baros, aki élete legnagyobb élményének nevezte a csütörtöki buszozást Liverpoolban (százezrek között haladt el az Isztambulból hazaérkező Pool nyitott tetejű, emeletes busza).

A Liverpoolt a Ligakupa döntőjében legyőző, Premier League-aranyérmes Chelsea napjai sem telnek eseménytelenül, a "kékek" közel kerültek ahhoz, hogy szerződtessék Mickael Essient, a francia bajnok Lyon ghánai védekező középpályását. A Ligue 1 idei legjobbjának megválasztott játékos ügynöke elárulta, a Real Madrid nem szerződtet Európai Unión kívüli játékost, így a Chelsea maradt az egyetlen komoly kérő.
Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
1 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
18 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
31 perce

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
31 perce

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
52 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
52 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
1 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
1 órája