Juventus: ünneplés elhalasztva

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.05.21. 22:57
Címkék
Mint ismeretes, pénteken este eldőlt, hogy a Juventus nyerte meg a 2004-2005-ös olasz bajnokságot. A Milan-Palermo bajnoki 3-3-as végeredménye ugyanis azt jelenti, hogy a piros-feketék már nem tudják utolérni a "zebrákat", akik biztos győztesként játszhatják le utolsó két mérkőzésüket.
A torinói hívek közül néhány ezren ünnepelték az újdonsült bajnokot
A torinói hívek közül néhány ezren ünnepelték az újdonsült bajnokot
A torinói hívek közül néhány ezren ünnepelték az újdonsült bajnokot
A torinói hívek közül néhány ezren ünnepelték az újdonsült bajnokot
A torinói hívek közül néhány ezren ünnepelték az újdonsült bajnokot
A torinói hívek közül néhány ezren ünnepelték az újdonsült bajnokot

Nem lehet azonban azt mondani, hogy a Juve bajnoki címe nagy ünneplést váltott volna ki. Torinóban és más nagyvárosokban néhány ezren mentek ki az utcára Juve-zászlókkal, és a szokásoknak megfelelően ezúttal is Dél-Olaszország volt a lelkesebb. A játékosok maguk sem ünnepelhettek, hiszen szombaton délelőtt - 50 néző előtt - edzést tartott nekik Fabio Capello, igaz, a jelentések szerint a légkör vidámabb volt a megszokottnál. A Juve ugyanakkor egyelőre nem oldotta fel a sajtócsendet.

Szintén a Juventusszal kapcsolatos hír, hogy több svéd lap szerint a Real Madrid 70 millió eurót ajánlott a torinói együttesnek Zlatan Ibrahimovicért, amire azonban az olaszok állítólag nemet mondtak.

A bajnoki cím sorsa tehát eldőlt, de a hátralévő két játéknapnak még számos kérdésre kell választ adnia. A második hely biztosan a Milané, a harmadik az Interé, a még BL-indulást jelentő negyedikért viszont óriási csata zajlik a vasárnap az Intert fogadó Sampdoria és a Cagliariba látogató Udinese között. Ennek a párharcnak a vesztese az UEFA-kupában indul, akárcsak az Olasz Kupa-döntős Roma, valamint a hatodik helyezett Palermo, amelyet a szintén szicíliai Messina már csak elméletben előzhet meg.

Az igazi harc azonban a kiesés elkerüléséért várható: az olasz bajnokság történetében még sohasem fordult elő, hogy két fordulóval a zárás előtt még ilyen sok, szám szerint tizenhárom együttes - köztük olyan nagyágyúk, mint a Fiorentina, a Parma, a Roma és a Lazio - álljon veszélyes helyen.
A B-liga 39. fordulójának mérkőzései lapzártánk után értek véget.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik