Most aztán lehet bizonyítani!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.05.20. 23:58
Címkék
Megjöttek. A sportág nagy klasszisai hazánkba utaztak, a magyar válogatott ellen készülnek a Világliga-szereplésre, valamint a világbajnoki selejtező harmadik körére.
Magyarország-Szerbia-Montenegró. Jól hangzik. Nagy kár, hogy férfiválogatottunk számára igazán nincs tétje a találkának, még holmi felkészülésről sem beszélhetünk, lévén Tiszaújvárosban Szlovénia a vb-selejtező első körében keresztülhúzta a számításainkat."Sajnáljuk, persze hogy sajnáljuk a kiesést, de az élet nem áll meg. Készülni kell tovább, meccseket játszani, mert igenis, ennek a csapatnak van jövője. A világ egyik legjobb együttesét fogadjuk, ez megtisztelő, ellene aztán lehet bizonyítani. Minden játékosunk lehetőséget kap, bizonyíthatja tehetségét" - foglalta össze a lényeget Forman József, aki Demeter Györggyel közösen felel a válogatott szakmai munkájáért.

A szerbek erős, roppant erős csapattal érkeztek meg pénteken este, és bizony nem sokat lazsáltak: ahogy mondták, nincs vesztegetni való idejük, így a tatai csarnokban ütögettek egyet a mieinkkel. Koch Róbet kivételével válogatott keretünk minden tagja ott volt a csarnokban - a Friedrichshafen feladója ma érkezik Németországból. "Játszunk egy jót, ez a lényeg. Nem az eredmény a fontos, hanem hogy gyakoroljunk, mert csak így léphetünk előre. Az alapjátékban azért jó volna, ha nem hibáznánk, mert különben nagyon csúnya vereségeket szenvedhetünk el" - vélekedett Koch Róbert, aki idén újra bajnoki címig vezette együttesét, nem mellesleg, a Bajnokok Ligájában a negyedik helyen végzett társaival.

De visszatérve a válogatott találkozókra: a két együttes ma a fővárosban, a Folyondár utcában (16 óra), holnap pedig Dunaújvárosban (17.30) méri össze az erejét. Aki minőségi röplabdát akar látni, ne habozzon sokat, nézze meg a szerb-montenegrói társulatot. Aztán ki tudja, még az is lehet, hogy a mieink is felnőnek a feladathoz… Mert bár az elmúlt hét eseményei után kissé furcsán hangzik, mégis állítjuk, ahol olyan játékosok ütik a labdát, mint Veres Péter, Koch Róbert vagy Grózer György, ott igen is, van jövő! Legalább is kell, hogy legyen.
Legfrissebb hírek

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
6 perce

A francia U-válogatott támadó vezette győzelemre a ZTE-t

Labdarúgó NB I
7 perce

Isael: A brazil csapat erősebb, túl kell jutnia a norvégokon

Foci vb 2026
22 perce

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
54 perce

A franciák 150 világbajnoki gólnál tartanak

Foci vb 2026
58 perce

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
1 órája

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
1 órája

Gulyás István: Mindig azt kerestem, miben tudok még fejlődni edzőként

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik