Apró előny az Osasunánál

I. SZ.I. SZ.
2005.04.22. 00:05
Címkék
Az Osasuna valóban magára talált, a Sevilla hét végi, idegenbeli legyőzése után az Atlético Madridot is megleckéztette. A Király-kupa elődöntőjének első mérkőzésén ugyan minimális előnyt szerzett, de nem kapott gólt, ami a három hét múlva esedékes visszavágón még sokat érhet a számára.
A navarrai gárda rögtön a kezdés után nekiesett fővárosi vendégének, Leo Franco, az Atlético kapusa Valdo és Morales kísérletét is óriási bravúrral hárította. A 27. percben aztán Punal, a Real Madrid egykori középpályásának szöglete után megszületett a hazai gól. Az idegenben roppant gyenge - a bajnokságban csupán két vendéggyőzelmet számláló - fővárosiak a szünet után némiképp beleerősítettek. Elía kapusnak a 64. percben már védenie is kellett, a csereként beálló Salva próbálkozott ekkor egy gyors kontra végén. Az immár zsinórban háromszor eredménytelen Atlético azonban több nagy helyzetet már nem tudott kialakítani, még a pamplonai Cuellar kiállítása után sem.

Elía kapus és az atléticós Jorge kissé heves csatajelenete
Elía kapus és az atléticós Jorge kissé heves csatajelenete
Elía kapus és az atléticós Jorge kissé heves csatajelenete
A Valencia már nincs érintve a kupában, sőt a bajnoki dobogóért is keményen meg kell küzdenie. A Primera División és az UEFA-kupa címvédőjénél sokan kutatják a gyenge szereplés okát, egyesek szerint az is közrejátszott a botladozásában, hogy a nyáron Claudio Ranieri által vásárolt olaszok megbontották a keretet. Ezt némiképp alátámasztja Marco Di Vaio hét végi kiborulása, majd keretből való kizárása (a csatár azért esett neki Antonio López edzőnek, mert lecserélte a Mallorca ellen). A szakvezető csak két napig tartott haragot. A 11 találattal a Valencia házi góllövőlistáját vezető Di Vaióra még szükség is lesz, hiszen a csapat egyelőre hetedik, azaz még az UEFA-kupára sem jó.

Király-kupa
Elődöntő, első mérkőzés: Osasuna-Atlético Madrid 1-0 (Valdo 27.), Betis-Athletic Bilbao 0-0. A visszavágót május 11-én rendezik.

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
4 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
11 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
17 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
25 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
49 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
51 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
52 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
58 perce