Franciaország: tiltakoznak a himnusz kifütyülése miatt

2005.04.17. 01:13
Címkék
Ha némi késéssel is reagált, azért nem ment el szó nélkül a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) amellett, hogy a válogatott március 30-i izraeli fellépése alkalmával a helyi szurkolók kifütyülték a francia himnuszt.Jean-Pierre Escalettes, az FFF elnöke izraeli kollégájának címzett levélben fejezte ki felháborodását. "Megbotránkoztatott bennünket ez a megnyilvánulás" - áll többek között a panaszban.Escalettes kitér arra is, hogy csupán felelősségérzetből nem reagáltak már ott a pályán határozottan a történtekre, nehogy olajat öntsenek a tűzre, és még nagyobb bajt idézzenek elő, most azonban határozottan tiltakozik a megnyilvánulás miatt.Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Francia bajnoki tabella, fordulóról fordulóra
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
38 perce

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
52 perce

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
1 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája