Talmácsi a hatodik helyről rajtol
Bár sikerült javítania tegnapi idején Talmácsi Gábornak, a gyorsasági motoros világbajnokság Portugál Nagydíjának szombati, második időmérő edzésén, a 125 kcm-es kategóriában, mégis három helyet visszaesve az előző napi helyezéséhez képest a hatodik helyen zárt. Ezzel a második sorból vághat neki a holnapi versenynek.

Ami a hatodik helyet illeti, Talmácsi Gábor megismételte jerezi edzéseredményét

Ami a hatodik helyet illeti, Talmácsi Gábor megismételte jerezi edzéseredményét
A pénteki első szabadedzésen a negyedik leggyorsabb volt a KTM-et kormányzó magyar fiú, aki ekkor 1:49.067-es időt ért el. A győztes a svájci Luthi lett, 1:48.292-es eredménnyel.
Aztán Talmácsi a kora délutáni időmérőn több mint két és fél másodpercet javítva (1:46:570) még a helyezését is meg tudta fejelni eggyel, azaz a harmadik helyről várta a szombati folytatást. A délelőtti és a délutáni tréning közötti jelentős időkülönbség részben azzal is magyarázható volt, hogy először szakadó esőben motoroztak, s bár kora délután sem volt ideális az időjárás, de azért jobbak voltak a körülmények, mint a szabadedzésen. Ezen a gyakorláson amúgy a KTM-es versenyzők domináltak, hiszen a leggyorsabb Talma csapattársa, a finn Mika Kallio volt, azaz a Red Bull-csapat két dobogós helyet is szerzett.

Mika Kallio, Talmácsi csapattársa
Sajnos a második időmérőn is visszaesett a magyar versenyző az előző napi helyezéséhez képest, mert ugyan sikerült megelőznie az addig előtte álló olasz Pasinit, a többiek viszont sorban szorították hátrébb. Volt olyan szakasza az edzésnek, amikor a nyolcadik pozícióba csúszott vissza, ám végül sikerült egy nagyon jó kört futnia, s 1:46.205-tel visszakapaszkodott az ötödik helyre.
A hajrában még egy helyet visszaesett Talmácsi, de végül ugyanúgy a hatodik leggyorsabb időt motorozta, ahogyan egy héttel korábban a Spanyol Nagydíjon is. Akkor a versenyen az ötödik helyen intették le, s ezzel a helyezéssel holnap is kiegyeznénk.
Mindenképpen szólnunk kell a kategória másik magyar indulójáról, Tóth Imréről is, aki az első napot követően még a 23. volt, sőt a szombati szabadedzésen csak a 27. helyet csípte meg. Az időmérőn végül javított, így a Road Racing Team Hungary pilótája 1:47.749-es idővel a 21. helyen végzett. Mint emlékezhetünk rá, Tóth egy héttel korábban éppen csak lemaradva az utolsó pontszerző helyről 16. lett.

A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI A RÉSZLETES EREDMÉNYLISTÁT!
Alex Barros 30. pole pozíciója a Moto GP-ben
A brazil Alex Barros indulhat az egyes rajtkockából a MotoGP kategóriában. Az estorili versenyen második időmérő edzésén a Honda brazil pilótája 1:37,202 perces idővel végzett az élen, ennél jobbat kvalifikációs tréningen még senki nem ért el ezen a pályán.
Barros mögül a spanyol Sete Gibernau (Honda) rajtolhat a második helyről, megelőzve a spanyol Carlos Checát (Ducati) és a címvédő, hatszoros világbajnok olasz Valentino Rossit (Yamaha).
A 34 esztendős Alex Barrosnak ez a harmincadik pole pozíciója. A motorkerékpársport királykategóriájában a 16. szezonját megkezdő versenyző eddig hat futamgyőzelmet aratott.
Portugál Nagydíj, a gyorsasági motorkerékpáros vb 2. futama
MotoGP, a második időmérő edzés végeredménye:
1. Barros (brazil, Honda) 1:37,202 perc
2. Gibernau (spanyol, Honda) 1:37,329
3. Checa (spanyol, Ducati) 1:37,456
4. Rossi (olasz, Yamaha) 1:37,643
5. Melandri (olasz, Honda) 1:37,835
6. Capirossi (olasz, Ducati) 1:38,000
7. Edwards (amerikai, Yahama) 1:38,003
8. Biaggi (olasz, Honda) 1:38,009
9. Hayden (amerikai, Honda) 1:38,123
10. Nakano (japán, Kawasaki) 1:38,283
A TELJES EREDMÉNYLISTÁHOZ KATTINTSON IDE!

A TELJES EREDMÉNYLISTÁHOZ KATTINTSON IDE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





