Búcsú Vass Istvántól

2005.04.15. 23:04
Címkék
Gyászol a sportág: 61 esztendős korában elhunyt Vass István, aki a csepeli kajak-kenu szakosztály szíve, motorja volt. Pista bácsi minden idejét a vízitelepen töltötte, neve és élete teljesen egybeforrt a szakosztállyal, de nemcsak Csepelen, hanem az egész országban ismerték, tisztelték és szerették őt.
Versenyzői pályafutását is Csepelen kezdte, ám hamar rájött, hogy számára az edzői munka sokkal nagyobb kihívást és örömöt jelent: 1972-ben Rátkai Jánost olimpiai ezüstéremhez, míg a Parti, Hubik kenupárost vb-bronzhoz segítette. Az edzősködést a kilencvenes években befejezte, ám minden napja ugyanúgy Csepelen kezdődött és zárult, hiszen a víziteleptől sosem tudott, és nem is akart elszakadni. Hol Kolonics György lapátfogóját varrta kis kuckójában, hol a kezdő kajakosok munkáját felügyelte. Generációk kerültek ki a kezei közül, s tanítványai büszkék voltak arra, hogy nála kezdhettek el sportolni. "A szíve a kajak-kenué volt, ő pedig alázatos munkájával, emberségével, kedvességével minden kajakosnak és kenusnak a szívébe lopta magát - emlékezett rá a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György. - Pista bácsi mindennek az alapköve volt Csepelen, hatalmas űrt hagyott maga után, nagyon fog hiányozni nekünk."A szakembert két lánya mellett az egész kajak-kenu társadalom gyászolja.
Legfrissebb hírek

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
3 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
8 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
16 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
19 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
38 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
39 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
46 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 órája