Sárdagasztás Afrikában

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2005.04.05. 21:02
Címkék
Eredetileg 280 kilométeres szelektív szakaszt írtak ki a rendezők a tunéziai Világkupa-viadal első igazi versenynapjára (a vasárnapi franciaországi prológ valószínűleg nem lesz hatással a végeredményre), ám a távot végül kénytelenek voltak lerövidíteni 80 kilométerrel
A mezőny alig érkezett meg Afrikába, amikor elkezdett esni az eső, és egész éjjel abba sem hagyta. Ez nemcsak a versenyzők komfortérzetére volt hatással - pokoli hideg volt a sátorban -, hanem a pálya állapotára is."Az első negyven kilométer valóságos sárdagasztás volt, és mivel nem hoztunk magunkkal ilyen talajra való gumit, folyamatosan keresztbe csúsztunk - mondta a napot a 27. helyen záró Palik László. - Később javult a helyzet, és a szűk, technikás részeken nagy szükségem volt a navigátorom, Darázsi Gábor hathatós együttműködésére. A Nissannal minden rendben volt, igaz, nem is hajtottuk túl, hiszen még hat napunk van a célig."Az autósoknál a korábbi lesikló Világkupa-győztes Luc Alphand, a motorosoknál a Dakar-címvédő Cyril Despres alkalmazkodott a legjobban a nehéz körülményekhez. A magyar motoros Szilvási Péter a 46. helyen áll, a quados Greff Róbert eredményéről lapzártánkig nem érkezett hír.Tunézia-rali, vk-futam
Az élcsoport az első szakasz után. Autósok: 1. Luc Alphand, Gilles Picard (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 2:09.23, 2. Maszuoka, Maimon (japán, francia, Mitsubishi Pajero Evo) 2:54 p h., 3. Kleinschmidt, Pons (német, olasz, Volkswagen Touareg) 2:04 p h., …27. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-Up) 28:23 p h.
Motorosok: 1. Cyril Despres (francia, KTM) 3:48.23, 2. Blais (amerikai, KTM) 10.12 p h., 3. De Gavardo (chilei, KTM) 15.58 p h., …46. Szilvási (magyar, KTM) 3:31.39 ó h.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
3 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
3 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
3 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
3 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik