Pozsonyi csapatfúzió?

P. L.P. L.
2005.03.22. 23:50
Címkék
Nemrég már beszámoltunk róla, hogy Demján Sándor cége érdeklődést mutat a legpatinásabb szlovák klub, a Slovan Bratislava stadionja iránt. Az egylet jelenleg a másodosztályban szerepel, de az említett aréna, a Téglamező azért is értékes lehet, mert elképzelhető, hogy a helyén fog felépülni a szlovák nemzeti stadion. Legalábbis így tudja a néhány száz méterre székelő Inter Bratislava elnöke, Peter Datel. "Információink szerint az építkezés alatt a Slovan meccseinek is a mi létesítményeink adnának otthont. Ugyanakkor valószínű, hogy az aréna elkészülte után mind a Slovan, mind az Inter ott játszhatná a hazai mérkőzéseit" - így Datel.A üggyel párhuzamosan kikerülhetetlen egy másik súlyos kérdés, az Inter és a Slovan fúziója, annál is inkább, mivel az Inter az élvonal utolsó előtti helyén áll, a sereghajtóval azonos pontszámmal. "Fúzió esetén a legfőbb megoldásra váró feladat az lenne, hogy a két klub utánpótlásából egyetlen tehetség se kallódjon el. Mi egyébként már három éve előálltunk az egyesítés ötletével, és azóta már konzultáltam is a Slovan elnökével, Ludovít Cernákkal, de egyelőre semmiféle konkrétumban sem állapodtunk meg" - árulta el Datel.
Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
20 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
42 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
44 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
51 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája