Játékvezetés: Urs Meier megérti Frisket

2005.03.18. 17:38
Címkék
Urs Meier (képünkön), a korábbi kiválő svájci FIFA-játékvezető egy interjúban elmondta, hogy teljesen mértékben megérti Anders Frisket, amiért az visszavonul a játékvezetéstől a halálos fenyegetések hatására.

A 46 éves sípmester 2004 végén búcsúzott a játékvezetéstől, s előtte fél évvel a Portugália-Anglia Európa-bajnoki találkozót vezette, ahol érvénytelenítette Sol Campbell fejes gólját lökés miatt. Anglia kiesett, Meier pedig halálos fenyegetéseket kapott. És bár eredetileg úgy határozott, hogy a kontinenstorna után visszavonul, már csak azért is rátett fél évet, hogy elhallgattassa a fenyegetőket. Sőt, utolsó félévében olyan meccseket vezethetett, mint a Németország-Brazília, vagy a Barcelona-Milan. Pedig olyanok is megtörténtek, hogy egy angol újság nyilvánosságra hozta a címét, és egy újságíró a háza mellett felállított egy 50X40 méteres angol zászlót.

Meier megerősítette, hogy Frisk jól döntött, amikor felhagyott a játékvezetéssel, de hozzátette azt is, hogy ez nagyrészt azoknak a játékosoknak és vezetőknek a hibája, akik egyfolytában bírálják a játékvezetőket. Szerinte félő, hogy egyszer meg is ölnek valakit a sípmesterek közül, és akkor ezek a vezetők és játékosok fogják azt kérdezni: "Ez hogy történhetett?"
Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
8 perce

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
24 perce

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
42 perce

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
1 órája

Mildner Nimród és Tamás Rebeka a legjobb ötben zárt az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
1 órája

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
1 órája