F1: az F2005 egy másodperccel lesz gyorsabb a mostani Ferrarinál

2005.03.18. 14:59
Címkék
A Ferrari Formula-1-es csapat figyelmeztette a riválisokat: a maranellóiak új autója, az F2005 egy másodperccel is gyorsabb lehet az elődjénél, a Michael Schumacher és Rubens Barrichello által most használt F2004M-nél.

Mint ismeretes, az utóbbi hat évben konstruktőr-világbajnoki címet szerző olasz csapat a tavalyi autójának módosított változatával kezdte az idényt, amely azonban a szakértők szerint nem olyan gyors, mint a Renault új versenygépe, az R25-ös.

Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója megnyugtatta a szurkolókat: "Fél-egy másodperccel gyorsabb lesz, mint a jelenlegi autó."

Az F2005-öt az olasz tesztpilóta, Luca Badoer is rendre dicsérte, mióta a február végi bemutatót követően megtette vele első köreit. Ross Brawn szerint azonban az új kocsit addig nem vetik be a versenyeken, amíg a hétszeres világbajnok Michael Schumacher és a brazil Rubens Barrichello nincs tökéletesen megelégedve vele.

"Lehetőségünk lenne rá, hogy már a Bahreini Nagydíjon az F2005-tel versenyezzünk, de sok múlik még azon, hogyan sikerül a mostani hétvégénk Malajziában - mondta Brawn. - Szintén kíváncsiak vagyunk a jövő heti tesztek tapasztalataira, Michael és Rubens ugyanis akkor vezeti majd először az új autót."

"Ha a hétvégén veszítünk, és úgy látjuk, hogy a hátrányunkat csökkenthetjük az új autóval, az előbbre hozná a bemutatkozás időpontját."

Az NSO ajánlja:

Szepang
Malajziai Nagydíj, első szabadedzés
Malajziai Nagydíj, második szabadedzés






Ausztrál Nagydíj
Futamról futamra, 2005
Formula-1-lexikon
Formula-1 adatbank





A 2004-es vb végeredménye
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Technikai sportok lexikon

Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
11 perce

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
26 perce

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
44 perce

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
1 órája

Mildner Nimród és Tamás Rebeka a legjobb ötben zárt az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
1 órája

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
1 órája