Röplabda MK: negyedszer Kaposvárott

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2005.03.04. 23:58
Címkék
Kaposvárra esett ismét a választás, így a somogyi megyeszékhely lesz a házigazdája március 7-én és 8-án a röplabda férfi Magyar Kupa négyes döntőjének. Ebből az alkalomból sajtótájékoztatót tartottak pénteken Kaposvárott. Stevik Péter, az MRSZ főtitkára elmondta, hogy eredetileg szombatra és vasárnapra tervezték a döntőt, de a záró mérkőzés élő tévés közvetítése miatt (a Sport 1 révén végre képernyőre kerül a sportág!) kompromisszumra kényszerültek. Immár negyedszer ad otthont a város a finálénak, s az eddigi három hazai győzelemmel zárult. A Skoda Karg lett a finálé névadója - az egykori ismert országos bajnok autóversenyző, Karg Ferenc a márkakereskedés tulajdonosa, aki eddig is támogatója volt a somogyi sportéletnek. A részt vevő csapatok közül a házigazda Kométa eddig nyolcszor hódította el a kupát, a Kecskemét kétszer, a címvédő Kazincbarcika egyszer, míg a Dunaferrnek ez eddig még nem sikerült. Hétfőn 15.30-kor a Phoenix-Mecano KRC-Vegyész RC Kazincbarcika mérkőzéssel indul a sorozat, ezt követően 19 órakor találkozik a Kométa-Kaposvár a Dunaferr-rel. Kedden 15 órakor a két vesztes találkozik, majd 18 órakor kerül sor a kupadöntőre.
Legfrissebb hírek

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
2 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
16 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
42 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
1 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája