Asztalitenisz: szerencsés Eb-sorsolás

2005.02.21. 23:22
Címkék
Nem panaszkodhat az Európa-bajnokság (Aarhus, március 27-április 3.) csapatversenyének sorsolására a magyar női válogatott. A nyolcaddöntőben a szlovákokkal, a negyeddöntőben a horvát-svéd összecsapás győztesével, továbbjutás esetén pedig az elődöntőben a papírforma alapján az olaszokkal találkoznak majd. A játékstílusuk miatt legveszélyesebb ellenfélnek tartott románok és németek a másik ágra kerültek, velük legfeljebb a fináléban futhat össze Tarján András együttese. A második vonalban szereplő és a feljutásért harcba szálló férficsapat az első fordulóban erőnyerő, majd a bolgárok, azt követően pedig minden bizonnyal az olaszok következnek majd. Különösen ez utóbbi összecsapás ígérkezik rendkívül nehéznek.
Legfrissebb hírek

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
4 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
9 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
17 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
20 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
39 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
40 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
47 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 órája