Franciaország: pénz után nyomoznak

2005.02.19. 23:36
Címkék
A francia pénzügyminisztérium emberei csütörtökön razziát tartottak a Francia Labdarúgó-szövetség, a liga, néhány tévétársaság és egyes klubok székházában, összesen 19 helyszínen, hogy megbizonyosodjanak róla: a televíziós jogdíjakból, illetve hirdetésekből származó bevételek szabályos úton, a megfelelő helyre áramlanak. A vizsgálatok eredményéről még nem adtak ki tájékoztatást. Az akció összefüggésben áll a Canal Plus tévétársaság által 2001-ben létrehozott, ám a cég részvényeseinek tiltakozására tavaly feloszlatott Club Europe tömörüléssel, amelyen keresztül a csatorna 250 millió eurót (61 milliárd forintot) fizetett ki öt klubnak (Lyon, Marseille, PSG, Bordeaux, Lens) mérkőzéseik közvetítési jogaiért.
Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája