Amerikából feddték meg Dolovai Tamás elnököt

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2005.02.03. 21:03
Címkék
A Magyar Súlyemelő-szövetség elnöke érdekes tartalmú faxot kapott még február elsején.
Dolovai mérges a levélíróra (Fotó: Meggyesi Bálint)
Dolovai mérges a levélíróra (Fotó: Meggyesi Bálint)
Dolovai mérges a levélíróra (Fotó: Meggyesi Bálint)
Dolovai mérges a levélíróra (Fotó: Meggyesi Bálint)
Dolovai mérges a levélíróra (Fotó: Meggyesi Bálint)
Dolovai mérges a levélíróra (Fotó: Meggyesi Bálint)
A feladója bizonyos Murray Levin, a Pánamerikai Súlyemelő-szövetség korábbi elnöke, a nemzetközi szövetség (IWF) elnökségének tiszteletbeli tagja. Dolovai Tamás meglepetésének elsődleges oka, hogy az illető úr több ezer kilométerről minősíti az MSSZ novemberi elnökségi ülését, amelyen a tagok 8:4 arányban nem jelölték újabb négy esztendőre az IWF elnökének Aján Tamást. Arról most ne ejtsünk szót (többször megtettük eddig), hogy milyen motívumok húzódtak meg az enyhén szólva szokatlan döntés mögött, maradjunk most a levélnél.
Ebben Mr. Levin számon kéri a demokráciát, "gyalázatosnak" nevezi az ominózus ülést, sőt, arra szólít fel, hogy az MSSZ vonja vissza határozatát. A következő mondatok is olvashatók a faxban: "…egyhangú felkiáltással fogják megszavazni, mivel nincs még egy olyan személy, aki alkalmasabb lenne a posztra…, mint dr. Aján." Később: "A kollégáim kérésére közlöm önnel, hogy kérni fogjuk a magyar kormányt, a NOB elnökét és más hatóságokat, hogy vizsgálják ki az önök által alkalmazott felháborító eljárást…" Mindenesetre érdekes.
A levél éppen két nappal azelőtt érkezett, hogy megkezdődik az IWF kétnapos budapesti ülése, amelynek - információink szerint - egyik témája éppen az, miként változtathatnak azon a szabályon, amely az IWF posztjaira történő jelöléseknél előírja a jelölendő személy országos szövetségének ajánlását. Aján Tamás véleményére (nem csak ez ügyben) is kíváncsiak voltunk, ám az elnök egyik munkatársán keresztül tájékoztatott, hogy ma adnak ki egységes kommünikét az IWF elnökségi üléséről.
Értesüléseink alapján tavaly év végén olyan - állítólag már egy éve előtérbe kerülő - javaslatot postáztak az IWF tagszövetségeibe, amelyben az állt: nem fontos a nemzeti szövetség jelölése, ha az illető személy legalább 12 éve szolgálja az IWF-et, és a tagországok 20 százalékának bizalmát bírja. Vagyis ha az említett, feltehetőleg az elnökség által is javasolt változtatást elfogadja a március elején Isztambulban esedékes centenáriumi kongresszus, Aján Tamást ismét megválaszthatják az IWF első emberének.
Dolovai Tamás addig is megírta válaszát Levin úrnak, visszautasítva a megfogalmazott kritikákat…
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik