Mózerre még várni kell

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2005.01.11. 21:31
Címkék
Az őszi bajnokság után mindössze egy hetet pihentek a Kométa-Kaposvár férfi röplabdázói.
Az NSO ajánlja:

Férfi bajnoki adatbank
Az NSO ajánlja:

Férfi bajnoki adatbank
Sőt, jószerével még annyit sem, mert mint Laszczik Iván, az edzői team vezetője elmondta, fakultatív foglalkozásokon vettek részt ebben az időszakban is a játékosok. Karácsony óta azonban már valamennyien Kaposváron készülnek.
Napi két foglalkozással folytatódott a munka, amely azóta is változatlan intenzitással tart csütörtökig, amikor is a fővárosban, a MAFC ellen kupamérkőzésen lép pályára az együttes. Emiatt szombat helyett vasárnap játssza le első idei bajnoki mérkőzését a csapat - a nyitányra Kecskeméten kerül sor.

Bokasérülése után Mózer (szemben) elkezdhette a könnyített edzéseket (Fotó: Meggyesi Bálint)
Bokasérülése után Mózer (szemben) elkezdhette a könnyített edzéseket (Fotó: Meggyesi Bálint)
Bokasérülése után Mózer (szemben) elkezdhette a könnyített edzéseket (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az őszi keret nem változott. Bár az a hír járta, hogy esetleg sor kerül erősítésre is, végül azonban ez elmaradt. Jelenleg egy komolyabb sérültje van a tizenkét fős keretnek, nevezetesen Mózer Zoltán, akit bokaszalag-szakadása miatt már az ősz számos mérkőzésén is nélkülözött csapata. Igaz, most már elkezdhette a könnyített edzéseket, de a szakvezető szerint legalább másfél hónapra lesz még szükség ahhoz, hogy bajnoki mérkőzésen pályára léphessen. Rajta kívül Pampuch Csaba és Németh Gergő bajlódik még kisebb sérüléssel, de rájuk Kecskeméten már okvetlen számít Laszczik Iván, aki végezetül még elmondta, hogy nehézségeik ellenére változatlan céljuk, hogy mind a bajnokságban, mind a kupában döntőt játsszanak.

Szavazás

Ki nyeri a férfi röpibajnokságot?

Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
12 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
38 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
1 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
1 órája