Nagy sikerek lila-fehérben

F. M.F. M.
2004.12.22. 20:31
Címkék
Az UTE-Selectrade vívóinak évzáró vacsoráján Csizmadia Gábor szakosztályelnök köszöntötte a megjelenteket, versenyzőket, edzőket és a támogató cégek képviselőit, majd László Dezső szakosztályvezető felidézte a 2004-es esztendő eredményeit. A lila-fehér vívók a korosztályos világbajnokságokon két ezüst-, az Európa-bajnokságokon három bronz-, míg az országos bajnokságokon 11 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzérmet szereztek. A szakosztálynak a kardozó Nagy Orsolya személyében volt olimpikon résztvevője, a paralimpikonok - Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna és Jurák Andrea - pedig három ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza Athénból. Nagy István, Újpest alpolgármestere örömmel jegyezte meg, hogy már ötödik alkalommal gyűlt egybe az újpesti vívók közössége, amit azért kell különösen megbecsülni, mert a mai, anyagilag bizonytalan sportvilágban a közösséghez tartozás egyfajta biztonságot jelent. Az alpolgármester megjutalmazta a versenyzőket és edzőket, köztük a világ legidősebb aktív vívóját, a 89 éves Kőbel Emilt, majd az egykori vívó, Kassai István, a szakosztály új támogatójának, a Blizart Kft.-nek igazgatója különdíjat ajánlott fel a hétfőn véget ért felnőttbajnokságon ötödször is aranyérmes női kardcsapat tagjainak, Nagy Orsolyának, Sznopek Gabriellának, Minda Szilviának, Szabó Csillának és Wágner Laurának.
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
42 perce

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
55 perce

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
1 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája