A két lábon járó szabálykönyv

Nyilván azonmód bekerült egy piros pont is a neve mellé Bajdik úr jegyzettömbjében, mellette egy megjegyzéssel: na, ezt most aztán jól megmutattuk nekik!Mert körülbelül ennyi értelme volt ennek az egésznek.Azt tudjuk, hogy a magyar férfi asztaliteniszsport mostanában korántsem a régi fényében csillog, azt pedig én teszem hozzá, hogy a honi játékvezetés illeszkedik ehhez a szinthez, vagy ha mégsem, hát felfelé egészen biztosan nem tér el: a magyar bírók csak ritkán kapnak komoly szereplési lehetőséget a nagy nemzetközi világversenyeken, sőt az sem ritkaság, hogy egyáltalán nem hívnak meg senkit Magyarországról. Pedig… Legyünk őszinték: ebben a sportágban a játékvezetőknek koránt sincs olyan jelentős szerepük, mint mondjuk a csapatsportágakban. Lehet, hogy Almási játékvezető is ezt fájlalta, midőn úgy döntött, hogy márpedig lesz, ami lesz, ő most megragadja az alkalmat, és besöpri a sorstól az állítólag mindenkinek járó tizenöt percnyi hírnevet. Nos, örömmel jelentem, sikerrel járt Almási úr, bár én amondó vagyok, kár volt egy ilyen piszlicsáré ügyre elpackázni ezt a lehetőséget.Mondom ezt annak ellenére, hogy hiszek a jb elnökének, és biztos vagyok abban, hogy Almási úr tökéletesen betartotta a szabálykönyvben foglaltakat. A baj ezzel csak az, hogy jómagam is láttam számtalan olyan csapatbajnoki meccset, ahol hasonló eset fordult elő, és senkit nem zavart, hogy nem öt, hanem hét, vagy uram bocsá’ tíz perc múlva jelent meg a játékos az asztalnál, s persze eszébe sem jutott senkinek, hogy bírói műhiba miatt óvjon. Ismervén a kecskemétieket, elképzelhetetlennek tartom, hogy ez most megtörtént volna, miként biztos vagyok abban is, hogy ők is játszani akartak.Almási úr azonban másként gondolta.Még egyszer mondom, a szabályokat nézve biztosan igaza volt, de egy játékvezető szerintem akkor jó, ha leküzdhetetlen szereplési vágyán megpróbál úrrá lenni, észrevétlen marad, s amennyire csak lehet - mert mégiscsak az a lényeg - engedi a játékot. Esetünkben kétpercnyi többlet-pihenőidő felett kellett volna szemet hunynia. Mint például annak a rendőrnek, amelyik nem bünteti meg Almási urat azért, mert egy forgalmatlan főútvonalon, éjjel két órakor nem a zebrán, hanem attól mintegy százméternyire megy át a másik oldalra. Látatlanban mondom, biztos volt már ilyen (töredelmesen bevallom, már velem is előfordult!), s azt is valószínűsítem, hogy - pedig a szabályok szerint megbüntethették volna… - Almási úr megúszta az esetet.A rangadó résztvevői viszont nem.Mert van nekünk egy játékvezetőnk, aki maga a két lábon járó szabálykönyv.Éljen…! Tényleg megérdemli a tapsot, Almási úr, a negyedórájába talán még ez belefér…